Jump to content

Ünnepeljük a karácsonyt!

2015. 12. 19. 16:00

Nagyon, de nagyon közeledik a szeretet ünnepe, vagyis az, amely talán a legszebb, egyben az emberiség legősibb ünnepe is. Hangulata, ízei, díszei, fényei, hagyományai gyerekkorunktól kezdve hat ránk, felnőtt életünkben sem kerül el minket ez az életérzés.

A karácsony máshogy szól különböző országokban. A hazai karácsony szó a szláv eredetű korcsun szóból ered, amely lépőt, átlépőt jelent. Az újesztendőbe való átlépésre utal. Az angol nyelvben a Christmas szót használják, amely Krisztus nevére utal, míg a német Weihnacht és a holland kertsmisse szent éjjelt jelent. Mint észrevehetted, ezekben a nyelvekben az elnevezés egyházi eredetű. A francia, olasz, spanyol karácsony jelentése a születés. A legősibb és talán a legszebb ünnep, amelyet minden évben gyermek és felnőtt is vár, az a karácsony.

A Római Birodalom idejében elrendelték a karácsony ünnepét, melyre erősen hatott a Mithrász-kultusz és a Napisten imádata. Ekkor kezdett erősödni a keresztény vallás is, vagyis Krisztus jelentette az isteni fényforrást, aztán pedig már Jézus személyéhez kötötték karácsonyt. Időszámításunk szerint 325-335 között keletkezett a karácsony ünnepe abból a célból, hogy a niceai zsinat határozatát népszerűsítsék. Már a karácsony napjának meghatározása is nehéz volt, ugyanis Jézus születésnapjául több dátum is létezik: január 6, április 18 vagy 19-e, november 25, december 20. A Sol invictus, vagyis a legyőzhetetlen napot kívánták uralni úgy, hogy december 25-re tették a karácsonyt is, vagyis ez lett az üdvösség napja, Sol Salitus.

Az ünnepnapokhoz általában a nagy valláslapítók, próféták születése, vagy halála napja köthető, ilyen Jézus Krisztus születése is. Magyarországon a katolikus hagyományok fénypontja a karácsonyi mise, a reformátusok pedig istentiszteleten vesznek részt szentestén.
Fontos hagyomány a karácsonyi asztal díszítése, ugyanis a terítékre kerülő ételeknek mágikus erőt tulajdonítottak. A régi korokban a karácsonyi abroszt vetőabroszként használtak, arról szórták a magot a földbe a bő termés reményében. A baromfiknak is ebből a magból adtak, mert ezzel kívántak jól tojó tyúkokat. Ennek érdekében élt egy olyan szokás is, hogy az ünnepi asztal mellől a gazdasszony nem állhatott fel. Régi hagyomány a betlehemezés is, amely a Jézus születése körüli időszak dramatizált játéka.
A karácsonyi ebéd vagy vacsora a legtöbb családban december 25-én üli, mely az év legfinomabb és legtöbb fogásból álló étkezését jelenti.
A karácsony egyik fő motívuma a karácsonyfa, amelyet a legtöbb magyar család a gyerekekkel együtt díszíti fel színes gömbökkel, díszekkel, szaloncukorral, égősorral. E köré kerülnek a családtagoknak szánt ajándékok.

(Kép forrása: planwallpaper.com)