Szeptember elején közel kétórás műsor keretében mutatták be az iPhone 6 nagyszabású megoldásait. Ugyanekkor prezentálták az Apple okosóráját is, amit már a bemutató után kritizálni kezdtek, mondván az Apple feltalálta a meleg vizet. Nehéz elképzelni, hogy emberek tömegei várták lélegzetvisszafojtva a cégóriás újításait, és végigülni egy mozifilm hosszúságú (végeredményben) termékbemutatót.
Azon túl, hogy a cég néhol a nyilvánvalót próbálta meg eladni, alig telt el néhány nap, és a mémek gúnyolódásánál sokkal súlyosabb csapás érte az Apple-t. Kiderült, hogy a telefonok egyszerűen képesek elhajlani. A nadrág hátsó vagy első zsebébe csúsztatva, amikor leülünk, el tudjuk hajlítani. Az az iPhone, ami ez idáig legendás volt a masszívságáról, jól bírta a strapát, ugyanakkor nagyon kifinomult kivitelezéssel bírt – most egyszerre távolinak tűnik.
A fémházzal szintén a törhetetlenséget akarták kifejezni, viszont valami félresikerülhetett, mert végső soron mégsem készült olyan ellenálló anyagból. A hajlítás-teszt itt tekinthető meg.
Már korábban is voltak intő jelek azzal kapcsolatban, hogy ez most az Apple-nek nem fog összejönni: ott volt a szoftver-probléma, a vitatott iWatch, most pedig ez a botrány. Mindezek következményeként a részvények zuhanni kezdtek, több milliárd dollár veszteséget okozva a befektetőknek.