Egy nemrégiben megjelent kutatás megállapította, hogy azok a fiatalok, akik mentolos cigarettákat szívna, kétszer olyan sokat dohányoznak, mint társaik. Ők átlagosan 43 szál cigarettát szívnak el, míg a nem ízesített dohányokat kedvelők csupán 26 darabot.
-Ennek a jelenségnek az áll a hátterében, hogy a mentolos íz miatt azt gondolják a fiatalok, hogy az kevésbé káros, mint a hagyományos dohány. –magyarázza Sunday Azagba, a kanadai kutatócsoport vezetője.
A megkérdezett fiatalok közül a mentolos cigarettát szívók ráadásul sokkal nagyobb százalékban jelentették ki, hogy a jövőben is tovább szándékoznak dohányozni.
A kutatás azért is igen fontos, mert a dohányzás rossz szokása rendszerint a középiskolás időkben alakul ki.
2014 áprilisában fogadta el az EU azt a szabályozást, mely 28 tagországában tiltja be a mentolos cigaretták árusítását. A kutatócsoport vezetője szerint azonban minden ízesített dohányterméket be kellene tiltani.
(Daily Mail, kép: scopeblog.stanford.edu)