Jump to content

A napozás olyan, mint a heroin?

2014. 07. 02. 11:17

Amerikai kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a napozás erős függőséget is okozhat. A napsütés ugyanis endorfin termeléséhez vezet a bőrünkben.

A Harvard kutatócsoportja egereken végzett kísérlete során azt figyelte meg, hogy az ismételt UV sugárzás függőséget okozott az állatokban. Ez a megfigyelés egybevág egy diákokkal végzett kísérlet eredményeivel, mely megállapította, hogy három szoláriumozóból egyen észlelhetők voltak a függőség jelei, sőt még elvonási tüneteket is produkáltak.

A harvardi kutatás során leborotvált hátú egereket tettek ki a floridai nap sugarának hat héten keresztül. Az UV sugárzás egy bizonyos fehérje termelését segítette elő az állatok bőrében, (ez később melaninná alakul, ettől leszünk napbarnítottak,) de mellette endorfin is termelődött a szervezetükben. Ez az anyag ugyanúgy működik, mint más ópiátok, például a morfium, vagy a heroin. Amikor tehát olyan szert adtak az egereknek, amely blokkolja az ópiátok hatását, azok elvonási tüneteket produkáltak. Az UV sugárzást azonban nem keresték szándékosan, ahogy az egy drogfüggő esetében történne.

Az egyik kutató, Dr David Fisher így foglalta össze a kísérlet eredményét:

-Az emberek, akiknek egyáltalán nem áll szándékában kábítószereket használni, hanem csak szeretnek a természetben lenni, és napozni, talán tudatában sincsenek, hogy függőjévé váltak a napsütésnek. Így viszont kiteszik magukat, és a családjukat is a nap káros sugárzásának, ami idővel akár bőrrákot is okozhat.

Más kutatók azonban nincsenek teljességgel meggyőződve a harvardi csoport eredményeiről. Dr David Belin a cambridge-i egyetemről érdekesnek nevezte a kísérletet, de nem látta kellőképpen megtámogatva a végkövetkeztetést. Szerinte ha valódi függőségről lenne szó, az egerek szándékosan keresték volna az UV sugárzást, akár úgy is, hogy ezzel elhanyagolják az evést, vagy az alvást.

-Ha az emberek napozásfüggők lennének, akkor mindent feladnának az életükben, csak hogy egy kis napsugárzáshoz jussanak. Elveszítenék a munkájukat is például, mert egész nap a strandon akarnának heverészni.

Dr Belin szerint napozási kultúránk hátterében inkább az emberek azon felfogása állhat, hogy a napbarnított bőrt szebbnek találják, és ez vezet az intenzív szoláriumozáshoz is. Dr Fishert az az aggasztó jelenség motiválta a kutatásban, hogy annak ellenére, hogy az emberek tisztában vannak az UV sugárzás káros hatásaival, egyre inkább növekszik a bőrrákos megbetegedések száma. Szerinte azoknak a naptejeknek a használata megelőzheti a függőséget, amik blokkolják az UVA és UVB sugárzást.

(BBC, kép: news.asiantown.net )