Jump to content

Segélykérés a ruhába varrva

2014. 06. 25. 11:12

Egy fiatal brit lány nagyon boldog volt, amikor sikerült szert tennie egy pompás nyári felsőre potom tíz fontért egy leárazáson. Ám amikor otthon tüzetesebben megvizsgálta a ruhát, rájött, hogy a lelkiismeretfurdalása miatt már sohasem fogja tudni azt felvenni.

A 25 éves Rebecca Gallagher már nem tud ugyanolyan szemmel ránézni a szép nyári topra, amit a Primark egyik üzletében vásárolt Swansea-ben. A póló belsejébe ugyanis, a mosási-vasalási instrukciók mellé egy segélykérő üzenet volt belevarrva. „Arra kényszerítenek bennünket, hogy embertelen órákat dolgozzunk” –szólt a cédula.

-Mindenféle rettenetes törénet kering arról, hogyan zsákmányolják ki az embereket ezekben a munkásnyúzó üzemekben külföldön. Borzaszttóan érzem magamat, soha többé nem fogom felvenni ezt a ruhát. –nyilatkozat a The South Wales Evening Postnak Rebecca, aki a cédula megtalálása után elsőként az üzletlánccal próbálta felvenni a kapcsolatot, de ott csak elutasításba ütközött.

–Rémes még csak belegondolni is, hogy a ruhámat valami kizsigerelt, szerencsétlen ember varrta egy külföldi gyárban.

A cég szóvivője elmondta, szeretnék, ha Rebecca átadná nekik a kérdéses ruhadarabot, hogy megvizsgálhassák, hogyan került rá az üzenet.

Egy vizsgálatban, amit a BBC végzett el még 2008-ban, kiderült, hogy fiatal, akár már 11 éves gyerekek is dolgoztak az indiai ruhakészítő üzemekben, ahol apró gyöngyöket kellett felvarrniuk a textilekre. A Primark akkor ígéretett tett, hogy gyáraikban mindenképpen igyekezni fognak elkerülni az etikátlan dolgoztatást.

(Independent, kép: southwest-eveningpost.co.uk)