Jump to content

Miről árulkodik a szemünk színe?

2014. 06. 19. 11:00

A szemünk nem csak a lelkünk tükre, sok mindent elárul az egészségünkről is. A tudósok arra voltak kiváncsiak, hogy milyen összefüggés található a szemünk színe illetve a fizikai állapotunk és készségeink között?

Kutatók hosszú vizsgálatok során át megállapították, hogy a szemszín nem csak a fájdalomtűrő képességünket, a cukorbetegségre való hajlamunkat befolyásolja, vagy hogy milyen gyorsan tudunk gondolkodni, de azt is, vajon ügyesen dobjuk-e el a frizbit, vagy hogy mennyire bírjuk az alkoholt.

A pittsburgh-i egyetem kutatói megállapították például, hogy a világos, kék, vagy zöld szemű kaukázusi nők jobban viselik a fájdalmat barna szemű társaiknál, a szülések során kevesebb fájdalmat éltek át és később is alacsonyabb volt körükben a szülés utáni depresszió, illetve az aggodalmaskodó, negatív gondolatokra való hajlam.

A tudósok egészen idáig azt gondolták, hogy a sötét és világos szemek színeiért egy-egy gén a felelős. A legfrissebb kutatások azonban megállapították, hogy a szemszínt 12-13 különálló génvariáció alakítja ki. Ezek a gének pedig számos más dologért is felelősek a szervezetünkben.

Egy 12.000 főt megvizsgáló amerikai tanulmány azt állapította meg, hogy a világos szemű emberek, férfiak és nők egyaránt, több alkoholt képesek elfogyasztani, a sötét szeműeknek pedig sokkal kevesebb mennyiség is elegendő a bódult állapot eléréséért.

A különbségek egy másik oka a szem sötétségét szabályozó melanin, ami az agysejtek elektromos kapcsolataiért is felelős. Emiatt lehet, hogy a barnaszeműek reakciói rendszerint sokkal gyorsabbak, és ezért frizbizésben, labdajátékokban is ügyesebbek.

Egy másik, 100 önkéntest megvizsgáló tanulmány arra jutott, hogy azokban az intelligencia-tesztekben, ahol gyors gondolkodásra volt szükség, a sötétebb szemű egyének sokkal jobban teljesítettek. Ez viszont azt is jelenti, hogy a világosabb szeműek megfontoltabbak, és a stratégiai gondolkodásuk is kifinomultabb. Egy louisville-i kutatás azt állapította meg, hogy a kékszemű egyének jobban beosztják az idejüket, és sikeresebbek olyan tevékenységekben, mint a terepfutás, a golf, vagy a vizsgákra való tanulás.

A kék szem kevesebb fényt szűr ki, emiatt félhomályban is jobban látnak a világos szeműek. Érzékenységük hátulütője viszont, hogy jobban ki vannak téve különféle szembetegségeknek is.

Egy 2011-es olasz tanulmány megállapította, hogy a világos szemű emberek az egyes típusú cukorbetegségre és hallásproblémákra is hajlamosabbak.

Érdekesség még, hogy úgy tűnik, a szemszín a személyiségünkkel is szoros kapcsolatban van. Egy 1977-es kutatás arra jutott, hogy a világos szemű emberek kevésbé szeretnek magukról bizalmas információkat megosztani, gátlásosabbak, óvatosabbak és bizalmatlanabbak az új dolgok iránt. Egy 2010-es cseh vizsgálat pedig azt állítja, hogy a barnaszemű férfiak dominánsabbak a kékszeműeknél.

(Daily Mail, kép: spring.org.uk)