Jump to content

A vb legszexisebb focistái

2014. 06. 09. 12:23

Nemcsak a férfiakat bűvölhetik el a világ legjobb focistái a június 12-étől július 13-áig tartó brazíliai seregszemlén, hanem a hölgyeket is, miután egy sor csinos labdaművész is feltűnik majd a pályákon.

Cristiano Ronaldo májusi BL-döntőn rúgott gólja utáni mezlevétele talán a korábbinál is több hölgyet vehet rá, hogy a férfipartnerével való hadakozás helyett inkább a képernyők előtt vészeljék át az előttünk álló egy hónapot. A portugál ugyan ezen attrakciójával valószínűleg sokaknál az élre került, ám mellette is lesznek helyes labdazsonglőrök a csapatokban.

Íme, a – CR7-t is magában foglaló – Top 10 legszexisebb vb-focisták további tagjai.

Gerard Pique (spanyol hátvéd)

Ha addig nem is, akkor mindenképpen magára vonta a köz figyelmét, amikor a szintén szemrevaló kolumbiai énekesnőnek, Shakirának kezdte csapni a szelet, mely kapcsolatból házasság és már gyermek is született.

Glen Johnson (angol hátvéd)

Már nem mai gyerek, de azért sokak szerint miatta érdemes megvárni a vb-ken egyébként hagyományosan nem jól szereplő, s Szambaországba sem túl nagy reményekkel érkező Anglia meccsei után szokásos mezcserét.

Alexis Sanchez (chilei csatár)

Az észak-olasz, közelebbről udinei nők szimpátiájának elnyerését követően immár három éve a katalán hölgyek szívét dobogtatja meg, Piquével egy csapatban. Azaz máris leszögezhetjük, hogy a Barcelona nemcsak a fociban a földkerekség egyik legjobbja.

Olivier Giroud (francia csatár)

Oh la la! – kiáltanak már fel egy ideje azok a hölgyek, akik kilátogatnak a londoni Arsenal meccsére, vagy csak a tévén feledkeznek bele gall főhősünk megejtően kék szemeibe, és esetleg még a bal karján lévő tetoválás is megigézi őket.

Tim Cahill (ausztrál középpályás)

Pályára lépése bizonyítja, hogy a kenguruk földjén sem csak a labdabiztosság számít, s mivel csapatát a spanyolokkal és a chileiekkel sorsolták össze, máris körvonalazódik, hogy e – Hollandiával kiegészülő – kvartett lehet a vb egyik legnézettebb csoportja.

Iker Casillas (spanyol kapus)

Az előbbi prognózist erősíti a Real Madrid korszakos hálóőrének a személye, aki ráadásul emberileg is top tényezőnek számít a foci világában. S ahogy Pique esetében, nála is referencia, hogy párja rendkívül csinos, ő nem más, mint Sara Carbonero spanyol tv-riporter.

Diego Lugano (uruguayi hátvéd)

Már csak azért is érdemes a szebbik nem képviselőinek megtekintenie a hátvédhez képest angyali arcú dél-amerikai sztárt, mert kora miatt neki is ez lehet az utolsó vb-je. Három gyermek édesapja, de csak kislánya, Bianca nevét tetováltatta magára, ennek megtekintéséhez is meg kell várni a mezcserét.

Cesc Fabregas (spanyol középpályás)

Ismét egy latin, de hát ez nem meglepő, e temperamentumos népcsoport férfi képviselői nemcsak a focipályákon népszerűek a hölgyek körében. A Barcelona újabb tagjára különösen az angol hölgyek trenírozhatnak, miután a nyár végén visszatér a ködös Albionba.

Graham Zusi (amerikai középpályás)

És akkor a végére csak azért is egy nem latin (még ha felmenőire ez már nem is biztos, hogy teljesen áll), aki ráadásul Európában még szinte a férfiak körében is teljesen ismeretlen, így meglehet, előbb lesz a hölgyek favoritja, mint hogy játékával az erősebbik nemet meghódítja.

(Fotók: www.nydailynews.com)