Jump to content

Nem mindegy, hogy kefélünk!

2014. 05. 24. 15:00

Azt már legkésőbb az óvodában megtanuljuk, hogy reggel és este fogat kell mosnunk, sokan azonban nem tudják, milyen fogkefét érdemes választaniuk, motorosat, vagy kézit, kerek fejűt, vagy oválisat, és aztán mikor kell lecserélniük az elhasználódott darabokat.

A szakemberek szerint egyéltalán nem mindegy, mivel és hogyan mosunk fogat. Azt tanácsolják, hogy ha tehetjük, kerek fejű motoros fogkefét a használjuk. Egy három hónapon át tartó, független kutatás megállapította, hogy a motoros fogkefék 11 százalékkal több fogkövet távolítanak el, mint a sima, hagyományos, hosszú fejű fogkefék.

Ha mégis a kézi fogmosás mellett döntenénk, a szakemberek azt javasolják, hogy szűkebb álkapocs esetén a kúpos formájú kefét válasszuk. (Amennyibe bizonytalan az álkapcsának paraméreteit illetően, fogorvosa tud önnek ez ügyben tájékoztatást nyújtani.)

A kefe mérete sem elhanyagolható, ha túlságosan nagyot vásárolunk, félő, hogy fogmosás közben kimaradnak egyes területek, ahol nem tudtuk alaposan átdörzsölni fogazatunkat. Onnan tudhatjuk, hogy a nekünk megfelelő méretet választottuk, hogy az utolsó zápfogig is alaposan meg tudtunk mindent sikálni.

Nem attól lesz lelkiismeretes egy fogmosás, hogy drótkefével esünk a fogazatunknak! Sokan beleesnek abba a hibába, hogy kemény sörtéjű kefét vásárolnak, abban a hiszemben, hogy az még alaposabban tisztít, holott ennek éppen az ellenkezője igaz. A kemény sörték nehezebben hajlanak, ezért nem tudnak behatolni két fog közé, vagy az íny tövébe, pedig itt kellene a legkomolyabb munkát elvégezniük. Emellett a fogínyt is könnyebben felsértik, gyakran vérzést okozva. Ezért a szakemberek azt tanácsolják, válasszuk a puha sörtéjű, vagy érzékeny fogakra tervezett fogkeféket.

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy milyen sűrűn érdemes lecserélni a fogkeféiket, ezért vannak, akik akár fél-egy évig is ugyanazt az egy darab fogkefét használják. A fogorvosok szerint négyhavonta feltétlenül váltsunk kefét, mert addigra az elveszíti rugalmasságát és hatékonyságát.

(Shine, kép: diply.com)