Emirt egy közeli barátjának halála gondolkodtatta el, vajon hogyan tudná a fotózást arra használni, hogy megkönnyítse a szeretteink elvesztése fölött érzett szomorúságunkat? A fotográfus barátnője 19 évesen halt meg egy tragikus autóbalesetben.
-Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a képet, ahogy ott fekszik, újságpapírral betakarva. Miközben igyekeztem ezt a rút jelenetet elfelejteni, rádöbbentem, hogy ezzel együtt a régi, szép emlékképek is halványodni kezdenek az emlékezetemben.
-Nem lett volna szabad, hogy ez legyen az utolsó képem róla. Vagy talán nem kellett volna megnéznem azt a balesetről készült képet...
Az elhunyt állatokról készült fotósorozatának célja, hogy olyan színben állítsa be modelljeit, ahogyan a gazdáig szeretnének rájuk emlékezni.
-Dolgoztam állatokkal, és mivel ők nagyon közel állnak az emberekhez, hozzánk hasonlóan is éreznek. Úgy bánunk mi is velük, mint az embergyerekekkel.
Sok állatorvost megkeresett, akiket megkért, beszéljenek a hozzájuk látogató embereknek a munkájáról. A sorozatához apró bútorokat rendelt, amibe beleillenek az állatkák, köztük egy picike kádat is a jégmadár számára. A képeket a szülei isztambuli kertjében készítette el.
A képeken szereplő állatok nagy része az utcán, vagy menedékhelyen elhunyt állatokat ábrázolja. Elkészítésük után méltóképpen eltemette az állatokat.
