Jump to content

Minden, amit tudni akartál a bécsi szeletről

2013. 06. 19. 14:15

A Wiener Schnitzel eredetéről megoszlanak a vélemények, annyi azonban biztos, hogy borjúból készítik és ropogósan, aranybarnára sütve a legfinomabb. A Figlmüller étterem 34 cm-es mega változatából 250 000 szelet fogy évente, az osztrákok pedig évi 66,4 kg hús elfogyasztásával táplálják a hagyományokat. Mielőtt azonban tradicionális ételnek bélyegeznénk a bécsi borjút, érdemes megismerkedni a bécsi konyha reformalakjának, Christian Petznek a törekvésével is, aki a többi klasszikushoz hasonlóan ezt a fogást is könnyebb és egészségesebb formában tálalja. Június végén Budapesten is megkóstolhatjuk a receptje alapján elkészített bécsi szeletet, Bécsben pedig az ’echte’ schnitzel mellett a legújabb gasztro trendek nyomába eredhetünk.

A bécsi borjú eredetét egyesek egészen a 15. századig vezetik vissza, míg a legnépszerűbb elmélet szerint az osztrákok csak jóval később, Radetzky grófnak köszönhetően tanulták el a kultikus ételüket az olaszoktól. Az első receptek 1884-ben és 1907-ben születtek, de a rántott csirke, a ’Backhendl’ elkészítésére már egy 1719-es szakácskönyv is ad instrukciót, megkérdőjelezve ezzel Radetzky gróf érdemeit. Annyi azonban bizonyos, hogy a bécsi konyha klasszikus fogása, a Wiener Schnitzel eredetileg 100 napos borjú húsából készül, amelyet liszttel, tojással és zsemlemorzsával panírozva vaj és olaj keverékében aranybarnára sütnek. A jó minőségű sertéshúsból készült változatát a szigorú osztrák és német szabályozás miatt kizárólag a ’Schnitzel bécsi módra’, vagy ’Bécsi szelet sertésből’ néven szerepelhet az étlapon. A Figlmüller étterem azonban bizonyította, hogy ez a változata legalább annyira finom, a rajongók miatt egy év alatt 250 000 szeletet reprodukálnak a 34 centiméteres óriásszeletből, miközben éves zsemlemorzsa felhasználásuk eléri a 250 tonnát! Ha számításba vesszük, hogy az osztrákok évente 66,4 kg húst fogyasztanak, ez egyáltalán nem meglepő.

A bécsi szelet elkészítési módja szintén változatos, a panírba eredetileg parmezánt reszeltek, míg mára a kókuszos, kukoricapelyhes, vagy magokkal dúsított változata is elterjedt. A bécsi konyha reformalakja, Christian Petz Michelin-csillagos séf pedig olyan formában tálalja éttermében, hogy mind a hagyományoknak, mind a mai fogyasztók ízlésének kedvezzen. A klasszikushoz egy könnyű, uborkás burgonyasalátát kínál, az élményt pedig izgalmas előétellel és desszerttel kombinálja. 2013. június 24. és július 7. között most Budapesten is tesztelhetjük Christian Petz receptjeit az Ötkert à la carte étlapján – a séf a Bécsi Idegenforgalmi Hivatal vendégeként személyesen ad majd precíz instrukciókat a hazai kollégáknak.