Jump to content

Nemcsak járvány idejére

2020. 04. 30. 19:00

A párkapcsolat az erején szerelemtől, tűztől heves, de egyértelmű, hogy ez a szint nem tartható fent, mégis törekedni kell.

Arra legalábbis mindenképp oda kell figyelni, hogy ne távolodjunk el társunktól. A beszélgetések a szükségesek ahhoz, hogy a problémákat közösen meg tudjuk oldani, valamint a feszültségoldás miatt is kell, de a párok közti konfliktusokat megoldása is lehet egy kiadós, őszinte és nyílt beszélgetés. A megfelelő kommunikációnak mindenképp jelen kell lennie a párok életében, hiszen ez az alapja. Mostanában azonban jóval több időnk volt együtt lenni, mert a koronavírus-járvány ebben besegített. A bezártság, az otthonmaradás időszaka egy ideig lehetett izgalmas és élményszerű, ám több hét után zsinórban egymás mellett lenni már nem mindenkinek az élvezeteket adta.

Hamarosan visszaállhat a normál kerékvágásba az életünk, ettől függetlenül a párunkra, a kapcsolatunkra ugyanúgy figyelni kell. Amíg az otthonmaradás ideje alatt több idő jutott az otthonunk takarítására, a kert rendezésére, a közös elfoglaltságokra, az nem biztos, hogy mindig teljesen arról szólt, hogy egymásra figyeltünk.

A jó kapcsolat fenntartása érdekében ezért érdemes olykor meglepni magunkat olyannal, hogy mindenki kikapcsolja a telefonját, vagy legalább a mobilinternetet szünteti meg néhány órára, hogy ténylegesen egymásra tudjunk figyelni.

Még tart a korlátozás, de arra akkor is van lehetőség, hogy egy közös sétát megtegyetek, mint ahogy senki nem tiltja, hogy a kertbe, az erkélyre kiüljetek egy finom kávé, üdítő mellé és a friss levegőn töltsetek közös időt. Történhet ez beszélgetéssel, olvasással akár finom bor kortyolgatásával.

Nincs előírás, hogy az ebédet ki készítheti el, habár javában ez a nők feladata, mégis a férfi is meglepheti kedvesét finomsággal. Ugyanakkor az sem kőbe vésett szabály, hogy csakis a férfiak barkácsolhatnak, és készíthetnek a saját kezeikkel valamit, amivel a közös otthont lehet csinosítani. Nőként lehet, hogy szükség lesz a férfi segítségét kérni, azonban nagyon jó egy egészen más területen kipróbálni magunkat. Sőt, talán az egyik fél ötlete és megvalósítása a másikat is arra ösztönöz, hogy felújítsanak, átalakítsanak, mindezt közösen. Nemcsak erősíti a kapcsolatot, hanem egészen új lendületet vehet.

Mostanában több időt tölthettünk együtt párunkkal, családunkkal. A gyerekekkel történő otthoni testnevelés órát ki lehet bővíteni a szülőkre is. Mozogjon együtt a család.

Szükség van az egymásra figyelésre, és ez nemcsak a gyerekeknek jár ki, hanem a felnőttek esetében is igaz. Teremtsetek romantikus környezetet magatok körül hangulatfénnyel, filmekkel, zenével.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)