Azt gondolnád ugye, hogy a templomban az utolsó utáni téma, amit érinteni illik, az a szex? Pedig egy amerikai keresztény templomban éppen ezzel sikerült minél több hívet odacsábítania a helyi papnak.
Egy Texas-beli keresztény templom vasárnapi istentiszteletén egyenesen a szószékről hallgathatnak a hívők a szexről. Lelkipásztoruk, Darren Walter ugyanis egy hathetes prédikáció sorozatot indított „A szex Isten ötlete volt” címmel. Minden egyes vasárnap más és más szexuális témákat érintenek, mint például Isten útmutatását a szexszel kapcsolatban (azaz szigorúan csak az esküvő után élhetünk házaséletet), vagy hogyan beszélgessünk a gyerekekkel a szexről.
Walter atya egyáltalán nem gondolja, hogy Isten házában illetlen lenne az ilyen sikamlós témák megjelenése, sőt, azzal érvel, hogy a szex is valójában Isten ötlete volt. Hogy még plasztikusabbá tegye a témát, a szószék mögé dekorációnak egy ágyat is beállított.
Talán nem meglepő, de a különleges megközelítés és az izgalmas téma a hívők hatalmas tömegeit csábítja a templomba. Az atya szerint a harminc perces, szexuális témájú vasárnapi istentiszteletek rekord számú hívet vonzottak a templomba, egyedül húsvétkor szoktak ilyen mennyiségben felvonulni az emberek.
Walter atya azt reméli, prédikáció sorozatával talán elősegítheti a szexről való egészséges (és vallásos) beszélgetések beindulását.
-A Biblia nem csak egy poros, öreg könyv, hiszen a mai, modern életünkre is tökéletesen alkalmazható. A Biblia Isten könyve, amely világosan kimondja, a szex Isten ajándéka, amit a házasságon belül élvezhet egy férj és egy feleség. Amennyiben ez a feltétel teljesül, hajrá!
(Woman’s Day, kép: sheknows.com)