Jump to content

Állítólag megtalálták, mi okozta Marilyn halálát

2015. 05. 31. 10:27

Marilyn Monroe halálát számos titokzatos rejtély lengi körül. Egyesek szerint a titkos szolgálat tette el láb alól, nehogy kiszivárogjon a Kennedy elnökkel folytatott viszonya, mások pedig tragikus öngyilkosságra gyanakodnak.

Ám most, 53 évvel azután, hogy a szexszimbólumot holtan találták az ágyában, egy dokumentumfilm azt állítja, a színésznő orvosa, Dr Hyman Engelberg tehet a szőkeség haláláról. Ő írta fel ugyanis Marylinnek a halálos összetételű altató tabletták gyilkos dózisát. Az is kiderült, hogy a színésznő halálát vizsgáló tárgyaláson 1982-ben az orvos eskü alatt tett tanúvallomása is hazugság volt.

Marylinről lehetett tudni, hogy kemény inszomniától szenvedett, amit csak különféle gyógyszerekkel és altatókkal tudott úgy-ahogy kordában tartani. Az orvosi jelentésből kiderült, hogy Dr Engelberg nembutal és klorálhidrát tartalmú szereket is felírt a színésznőnek, holott ezeknek a nyugatóknak a keveréke akár halálos is lehet. Dr Engelberg azonban később tagadta, hogy ő engedélyezte volna a gyógyszerek együttes szedését.

A dokumentumfilmből arra is fény derül, hogy a szépséges színésznő az alvásproblémákon kívül bipoláris zavarral is küzdött, illetve korábban már megpróbált altatókkal öngyilkos lenni. A bipoláris zavartól szenvedőkre jellemző a szélsőséges hangulatingadozás, egyik pillanatról a másikra válthatnak kitörő örömből mély depresszióba. A színésznő magánélete sem volt zökkenőmentes, három férjet és számtalan szeretőt fogyasztott el, köztük az Amerikai Egyesült Államok akkori elnökét, J. F. Kennedy-t is. Éppen ezért főleg nagy meggondolatlanság volt orvosa részéről ilyen erős szereket elérhetővé tenni a számára.

Ezzel viszont a legvalószínűbb forgatókönyve az volt Marylin halálának, hogy a normál dózisú klorálhidrát gyógyszerére akár szándékosan, akár véletlenül, de még némi nembutalt is beszedett. Ezután már hiába próbált meg segítséget kérni, a szerek gyilkos kombinációjától elájulhatott, mielőtt megmenthették volna. Csak 36 évet élt. 

(Daily Mail, kép: metro.co.uk)