Jump to content

A nők többet füllentenek

2015. 07. 01. 10:42

Egy felmérés szerint az emberek naponta legalább egyszer nem mondanak igazat, a legnagyobb Münchausen bárók pedig állítólag a nők.

Egy brit felmérés során közel kétezer embert faggattak ki igazmondási szokásaikról. A felmérésből fény derült rá, hogy az emberek leggyakrabban a munkájukkal, a fizetésükkel, vagy a testsúlyukkal kapcsolatban szoktak füllenteni, de ezek az apróbb kis hazugságok az esetek nagy részében teljesen ártatlanok és ártalmatlanok. Ezen kívül a legtöbbször otthon kényszerülünk hazugságra, de a munkahelyünkön, illetve az állásinterjúkon is gyakran olyan helyzetbe kerülünk, amikor jobbnak látjuk nem a teljes igazságot mondani.

De ha jobban belegondolunk, a füllentések legtöbbször egyáltalán nem rosszindulatból fakadnak. Senki sem szeret például megbántani másokat, ezért gyakran menekülünk féligazságokba, vagy füllentésekbe nap, mint nap. Hiszen mégsem mondhatjuk meg a barátnőnknek a vacsorapartiján, hogy ízetlenül főz, vagy a szomszédasszonynak, hogy rosszul áll neki a túlságosan rövid ruha.

A kérdőívekből kiderült, öt nőből négy napi rendszerességgel füllent, és ráadásul nem is kispályásan, vannak, akik 24 óra leforgása alatt akár harminc valótlanságot is állítanak! A férfiak ezzel szemben jobban ragaszkodnak a valósághoz, közülük ötből ketten kényszerülnek csak arra naponta, hogy ne mondjanak igazat.

Mielőtt azonban ráhúznánk a gyengébbik nemre a vizeslepedőt, fontos kihangsúlyozni, hogy a nők nagy része azt állította, azért füllent, mert nem akarja megbántani a másikat. A hazugságaik legnagyobb oka az volt, hogy ezáltal segítsenek a másiknak jobb kedvre derülni, a második ok pedig hogy ne kerüljenek bajba. Jópáran azzal indokolták a hazugságokat, hogy az élet ’bonyolult’, és néha csak füllentések árán tudják megőrizni a róluk kialakult pozitív képet.

(Kép: Tetra Pak)