Jump to content

Számítanak a hangok, a szavak szex közben?

2020. 09. 01. 19:00

Különbözőek vagyunk és ennek megfelelően az igényeink is mások. Ahány emberrel ismerkedünk meg és létesítünk párkapcsolatot, mind nagyon más.

Még a szexuális együttlétekre is igaz ez. Van, aki hangos közben, más hangtalan. Az együttlét során, az emelkedett hangulatban önkéntelenül kiadott hangok hagyhatják el a szánkat, máskor pedig a vágy fokozása érdekében akár mondhatunk is.

Köztünk vannak olyanok is, akik szex közben olyan szavakat is kimondanak, amelyeket talán máskor és mások előtt sosem. Annak stílusa sem a mindennapjaiknak része, mégis ez az intim pillanat kihozza a kisördögöt belőlük.

Ezt nevezik szexbeszédnek. Ez a kifejezés azt jelenti éppen, mint aminek hangzik. Szex közben vannak, akik annyira átadják magukat az érzéseknek, hogy olyan szavakkal élünk abban a helyzetben, amelyet máskor, a civil életünkben szinte biztos, hogy egyáltalán nem teszünk meg. Sőt talán még el is pirulnánk, ha ilyen szavakat mondanánk, hallanánk, azonban felhevült állapotunkban és a vágy fokozása érdekében megtesszük. És tényleg. Ez sok esetben nem hogy letaglóznak, hanem beindítja a folyamatokat.

Kutatások szerinte az emberek nagy része igen is szívesen mond csúnya szavakat szex közben. Ha pedig nem mondja ki, akkor viszont valószínűleg nagyon szeretné és fantáziál is erről. Azt gondolnád, hogy a trágárkodás az ágyban csakis a férfiak vágya? Meg fogsz lepődni, de a nők ugyanúgy kedvelik. Ha a nő maga nem is beszél mocskos dolgokról szex közben, de felkorbácsolja az, ha a párja így tesz.

A szexualitás központi téma egy kapcsolatban, és a hangok kiadása nemcsak a hőfokot, az élvezetet fejezi ki, hanem az elégedettséget is. Vagyis a szex közben kiadott hangok visszaigazolások arról, hogy ami zajlik, az jó. Ezt mindkét fél szereti, hiszen ez is egyfajta szexbeszéd, noha szavaknak el sem kell hagyniuk a szánkat.

Annak módja és stílusa is lehet nagyon különböző, de mégis csak egyfajta jelzés. A trágár beszédet ebben az intim helyzetben sokkal intenzívebben használják azok, akik a szerelmet, az érzelmeket és a szexet izgalmas kalandként kezelik. Ugyancsak hajlamosabbak a mocskos szavak halk vagy hangosabb kimondására szex közben az extrovertált, kifelé forduló emberek. Ez nem azt jelenti, hogy egy introvertált ne fantáziálna ilyenről, csak nem biztos, hogy a való életében megteszi.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)