Jump to content

Attól függ, hogy kit keresel

2018. 06. 28. 19:00

Hány nő és férfi keresi a párját a világban, és bizony néha úgy tűnik, hogy kilátástalan feladatnak tűnik, hogy társat találjanak maguknak. Márpedig mindenkinek megvan a párja valahol, csak nem jól vagy nem jót keres.

Az egyedüllét lehet nagyon jó is, ha úgy éli meg az ember. Az egyedüllét nem jelenti a magányt sem. Az ember azonban társas lény és tartósabb egyedüllét után vágyni kezd egy tásra, akivel megoszthatja gondolatait, érzéseit, mindennapjait. Ha egy nő eljut arra a pontra az életében, hogy az egyedüllétből társ közelségére vágyik, akkor ismerkedni kezd. Ahogy sokan mondják: pasivadászatra mennek. Aztán, ha az ismerkedés, randizgatás nem azt az eredményt adja, mint amire vágynának, akkor rosszul esik nekik.

Talán neked is feltűnt a szóhasználat, a pasi. Csak mi érezzük úgy, hogy maga a szó kissé negatív, lelacsonyító? A pasi egy hímnemű egyed a sok közül, akivel nem lehet a közös jövőt tervezni, de kalandra, rövidke szexuális együttlétekre éppen jó.

Nos, hölgyek, ha a társaitok helyett csak pasit kerestek, akkor azt is kaptok. Nem mindegy, hogy kit keresünk, és ez már a magunkban történő megfogalmazással kezdődik. Ha te is a társkeresők táborát gyarapítod, és feltett szándékod, hogy találj magadnak egy mindenben megfelelő társat, akkor ne pasiban gondolkodj, hanem férfiben. Méghozzá FÉRFIben. Ugye érzékeled a különbséget?

Ha nem, akkor érzékeltetjük, ugyanis a férfi az, aki mellettünk van mindenben, de olyan személy, akit nem birtokolhatunk. Érett, kiforrott személyiség. Saját élete van, és felismeri, ha valaki csak ki akarja használni. A férfi számunkra lehet tökéletes, mégsem tökéletes, mint senki más sem. A férfit nem lehet orránál fogva vezetni, irányítani. A férfi nem megy bele a játszmákba, erre már se időt, se energiát nem fordít. A férfi nemcsak arra való, hogy megoldja a nő bajait, de kétségtelen, hogy ha társra lelünk a férfiban, akkor segítjük egymást. Nem azt jelenti, hogy a férfitól mindent elvárunk.

A pasikat tekinthetjük a férfiak sokkal kisebb nívójú egyedeinek. Lehet, hogy tényleg így van, de sokszor inkább csak a nő minősíti le a férfit pasivá. A pasi egy olyan "darab", akit lehet birtokolni, akivel lehet dicsekedni, hogy van. Tudjuk formálni, irányítani, de ők nem azok, akire a szívünk mélyén vágyunk. A legtöbben arra vágyunk, hogy olyan FÉRFI legyen mellettünk, aki azon túl, hogy imád minket, mi is imádhatjuk, és a számunkra férfi ideált mindenben megtestesíti. Ám, akinek pasija van, aki pasit keres magának, az még nem érett meg a férfira. A pasit vadászó nő még nem igazán kész arra, hogy komoly kapcsolatot létesítsen egy/a férfival. Aki pasit keres, az még maga is egy csaj, attól függetlenül, hogy hány éves. Nagy valószínűséggel a pasi is csak egy csajt lát az ilyen nőben.

Ha megérettünk arra, hogy a csajból nővé váljunk ne csak fizikai szempontból, akkor van arra esély, hogy férfit keressünk és találjunk magunk mellé a pasi helyett.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: mensxp.com, vixendaily.com, paikesekilluperekeskus.ee)