A tojásból kikelő kiskacsák ahhoz a mozgó élőlényhez fognak kötődni, amelyet először megpillantanak. Ez az imprinting, vagyis bevésődés. Az embernél ennél sokkal bonyolultabb az, hogy kihez és hogyan kötődünk. A gyermekek első életszakaszában a legfontosabb, hogy a szülő biztosítson számukra mindenféle gondoskodást, beleértve a táplálást, a higiéniát és azt is, hogy a kibontakozó személyiségüket megmutathassák, kíváncsiságukat kielégíthessék, de eközben ne érje őket semmi baleset. Ezentúl a szülők, és főleg az édesanyák olyan hatással vannak gyermekeikre, amely meghatározó abban, hogy felnőttként hogyan kezelik párkapcsolatait és azokban hogyan viselkednek.

A férfiak általában kevésbé égnek magas érzelmi hőfokon. Ez általában igaz a férfiakra és nem csak a mi kultúránkban, hanem számos vizsgálat is igazolta, hogy a világ minden táján élő férfi ilyen. Természetesen vannak kivételek. A férfiak számára az emocionális megnyilvánulás sokszor akár kényelmetlen is lehet, és olykor az érzelmeiket is nehezebben nyilvánítják ki. Mi nők hajlamosak vagyunk érzelemmentesnek titulálni az erősebb nemet, azonban, ha van körülöttünk olyan férfi, aki sokat van hölgyek társaságban, valamint sokkal lágyabb dolgok érdeklik, mint általában a férfiakat, akkor pedig az gyanús, és felmerül bennünk a gondolat, hogy az a férfi homoszexuális. Valahol tehát a kettő között lenne az ideális férfi személyiség a mi, vagyis a nők szemszögéből.

A nők azért sokkal érzelmesebbek, mert a szülői szerep java rájuk hárul a magzat kihordásával, megszülésével, majd a neveléssel folytatódik. Logikus, hogy emiatt viszünk bele mindenbe érzelmet, valamint azokban a kultúrákban, ahol a nőnek a háztartás vezetése és a gyermeknevelés a feladata, sokkal jobban meg kell alázkodnia a férfi mellett, hogy jövője, élete biztosítva legyen. Ebből az következik, hogy a mi társadalmunkban, amikor már a nő egyedül is képes eltartani magát, gyermekét, keresőképes, akkor a férfiak és nők közötti viszony sokkal kiegyenlítettebb. Azt gondolnánk, hogy a nemek hasonlóan kötődnek párkapcsolataikban a másikhoz, hiszen már alig van különbség a szerepekben. Csakhogy a valóságban ez úgy működik, hogy a hasonló mértékű szerepet a férfiak egy része nem képes elfogadni, ezért harcolnak és dacolnak azzal, hogy egyenrangúak legyenek a nőkkel. Ezt pedig leinkább viselkedésükkel tudják megvalósítani, ezért kialakítanak maguknak egy érzelemmentes világot. Ez akár elszigeteltséghez is vezethet, ha senki felé nem tudják kimutatni érzelmeiket. Az érzelmes férfiakat pedig homoszexualitással bélyegzik meg.

Az ember életében a párkapcsolatának kellene lenni a legintimebb és a legtámogatóbb kapcsolatnak. A szerelem ugyan vak, és egy darabig el tudja kápráztatni az embert, de ha fellibben a fátyol és kiderül, hogy minden érzelem nélkül vannak csak együtt, az kiábrándító. Azokat, akik nem ismerik fel érzéseiket és nem is tudják azt kifejezni alexitímásoknak nevezzük. Ők az érzelmi analfabéták.