Jump to content

Beleszeretett a lánya spermadonorjába

2015. 01. 02. 11:17

Mintha kifejezetten a filmvászonra ihletődött volna az a hihetetlen történet, ami egy ausztrál nővel esett meg a valóságban. Az asszony a kislánya egy éves korában ismerte meg annak apját –és azon nyomban bele is szeretett.

A tündérmesébe illő történet szomorúan kezdődött, a reklámszakemberként dolgozó Aminah Hart két fiát is elveszítette, akik egy ritka genetikai betegség következtében hunytak el évekkel ezelőtt. Az asszony ezek után fordult egy spermabankoz, hogy új gyermekének apjára egy anonim donor személyében tegyen szert.

Az egészséges kislány rendben meg is született, ám amikor Leila egy éves lett, Aminah elhatározta, hogy szeretné megismerni a gyermek biológiai apját. Némi keresgélés után rá is talált, az első sikeres talákozót pedig egyre több, és több követte. A két szülő immáron egy párt alkot, jelenleg Thaiföldön telelnek közös gyermekükkel. Aminah és Scott azt állítja, igaz szerelem szövődött közöttük.

A valódi happy enddel végződő történet számos embert megindított a világ minden tájáról, Kínából, Angliából, Németországból és Olaszországból is küldtek nekik támogató leveleket, a történetük pedig még a filmgyártókat is megihlette, a Bridget Jones naplójának alkotói azt tervezik, hogy a közeljövőben filmet is forgatnak a romantikus esetből.

(Redbook Magazine)