Jump to content

Hogyan befolyásolja a szerelmünk a karrierünket?

2014. 09. 29. 15:46

„A legfontosabb döntés a karrierünk során, hogy kivel házasodunk össze.” –állítja Sheryl Sandberg a ’Dobd be magad’ vilghírű bestseller írója, a kutatók pedig nem tehetnek mást, mint hogy mélységesen egyetértenek a Facebook vezető menedzsernőjével.

Egy friss kutatás megállapította, hogy házastársunk személyisége igen nagy mértékben befolyásolja a karrierünkben való előrejutásunkat.

Azt már korábban is megállapították a szakemberek, hogy egy jó társ milyen nagy hatással lehet az életünkre és a jólétünkre, hiszen sok esetben a párunkra támaszkodunk, tőle várunk segítséget, ezen felül pedig az otthoni hangulat gyakran kihat a munkahelyi életünkre is.

A mostani kutatásban viszont arra voltak kíváncsiak a pszichológusok, hogy a partnerünk személyisége milyen mértékben befolyásolja a munkahelyi sikereinket.

Ehhez 4544 házasember karrierjét vették górcső alá öt éven keresztül, illetve azt is figyelembe vették, a párok hogyan osztják fel a házimunkát egymás között, hogyan töltik el a szabadidejüket és mennyire elégedettek a kapcsolatukkal. A kísérletben résztvevő egyéneknek személyiségtesztet is kellett csinálniuk, amiben a nyitottságukat, lelkiismeretességüket, kifelé-befelé fordulásukat, barátságos mivoltukat és az idegeskedésre való hajlamukat vizsgálták.

Ezek közül a tulajdonságok közül a lelkiismeretesség emelkedett ki leginkább karrier-szempontból. Kiderült, hogy a leliismeretes házastárssal rendelkező alkalmazottak többnyire jobban keresnek és többször léptették őket elő a munkájuk során. Ezek a tényezők függetlenek voltak attól, hogy a megbízható társ mivel foglalkozott, otthon volt-e, vagy maga is dolgozott.

A pszichológusok szerint ez a jelenség azzal magyarázható, hogy egy lelkiismeretes házastárs –akár ez a férj, akár a feleség az illető- nagy terhet vesz le a párja válláról azzal, hogy a háztartási munkákból is komoly részt vállal, így a másik több időt és energiát áldozhat a karrierje építésére. Ez akkor is így van, ha mindkét fél dolgozik, hiszen a házimunkák igazságos felosztása még mindig lehetővé teszi a munkahelyeken való kibontakozás lehetőségét.

A pszichológus szerint a lelkiismeretes, megbízható házaspárok a feladatokat az erejük és a lehetőségeik szerint osztják fel, és nem a hagyományos nemi sztereotípiákat követve, emiatt képesek sokkal hatékonyabbak lenni. Így ráadásul mindenki azt a feladatot végezheti el, ami közelebb áll hosszá, vagy amihez jobban ért.

Ha például a férj szeret főzni, akkor ez számára nem nyűg, hanem kellemes kikapcsolódás lesz egy fárasztó irodai nap után.

(Kép: tietheknot.co.za)