Az embereknek elengedhetetlen szüksége van barátokra, és ezt a tudomány is megerősíti. Egy tíz éven keresztül tartó, nagyívű ausztrál kutatás például megállapította, hogy azok az emberek, akiket szoros baráti kötelék fűz több emberhez is, 22%-kal nagyobb eséllyel élnek hosszú életet. Egy harvardi felmérés pedig arra a felfedezésre tett szert, hogy a boldogság ragályos az egymás közelében lakó barátok körében.
Amilyen jó hatással lehetnek ránk a barátaink, olyan káros következményekkel járhat egy rosszul megválasztott lelki társ. A barátságokat pedig sokkal nehezebb felrúgni, még akkor is, ha nem működnek jól, mint egy szerelmi kapcsolatot, nem is csoda, hogy a legtöbb nő inkább kitart ’rossz’ barátnője mellett, mint hogy kenyértörésig vigye a dolgot.
De honnan tudhatjuk, hogy az illetővel való barátságunk inkább árt, mint használ? Nos, a szakember szerint ez az a hat figyelmeztető jel, amire figyelnünk kell:
1.- A barátnő 100%-os függőségben van Öntől.
Jó érzés, ha az emberre szükség van, de ha a barátnőnk nélkülünk már levegőt sem tud venni egyedül, azzal nagyon eltolódhatnak a kapcsolatunk arányai, arról nem is beszélve, hogy ez temérdek időbefektetést igényel a részünkről. Óvakodjon azoktól a személyektől, akik minden apró-cseprő döntésüknél, sirámuknál és panaszuknál Önhöz rohannak lélekszakadva!
2.- Retteg, ha találkozni kell a barátnőjével, és megkönnyebül, ha az végre hazamegy.
A pszichológus arra figyelmeztet, hogy régen rossz, ha a kapcsolatunk nem önkéntes, és nem szívesen vagyunk már benne. Ha többször előfordult, hogy kifogásokat keresett, hogy megússzon egy találkozót, ideje szakítani.
3.- Mindig csak veszekszenek.
Ha az együttléteket folyamatos viták árnyékolják be, attól senki sem lesz boldog.
4.- Nagyon hullámzó a kapcsolat minősége.
Egyik pillanatban még remekül megértik egymást, a másikban meg úgy érzi, semmi köze ahhoz az emberhez. Ez a fajta kiszámíthatatlanság azonban nagyon megterhelő tud lenni, hiszen az ember sohasem tudhatja, mire számítson.
5.- A barátnője képtelen észrevenni a saját hibáit.
Ha meg is fogalmaz barátnőjével szemben olykor kritikusabb hangot, annak az egyik fülén be, a másikon ki az intő szó. Pedig egy jóbarátnak nyitottnak kell lenni a kritikára és az észrevételekre is, a saját pozitív személyiségfejlődése érdekében is.
6.- Elárulja Önt.
A nők rendszerint igen közel kerülnek egymáshoz egy barátságban és sok bizalmas titkot is elárulnak magukról a másiknak. Ha viszont valaki visszaél ezzel a mély bizalommal, azzal az egész kapcsolatot ássa alá.
(Real Simple , kép:girlfriendsocial.com )