Charlie Fisherről most már az egész világ tudja, hogy egy igazi csélcsap figura, főképp amióta a története futótűzként terjedt el a Twitteren.
A húsz éves fiú az élet császárának hihette magát, hiszen sikerült úgy járnia párhuzamosan három lánnyal, hogy azok egészen a közelmúltig mit sem sejtettek az átverésből. Az egyik barátnője, Becky azonban gyanakodni kezdett, amikor észrevett egy másik lánytól érkezett üzenetet a fiú telefonján. A Twitteren keresztül végül megtalálta a ’kolléganőt’, majd közösen újabb nyomozásba fogtak és így előkerült még egy barátnő, Lizzie is.
A lányok semmit sem árultak el Fishernek, inkább úgy döntöttek, személyesen fogják szembesíteni a tényekkel. Így amikor a fiú hazaérkezett németországi vakációjából, a repülőtéren ott várta mind a három barátnője.
A kusza szerelmi történetnek egy előnye mégiscsak lett: a három lány nagyon megkedvelte egymást, és úgy tervezik, kapcsolatban maradnak egymással a jövőben is. Bizonyára sok megbeszélni valójuk és közös témájuk van, egy dologban ugyanis máris egyetértenek:
„Fogalmunk sincs, mi a fenét láttunk egyáltalán Charlie-ban.”
(The Telegraph, kép: etsy.com)