Jump to content

Mikre panaszkodunk a férfiak miatt (feleslegesen)?

2014. 07. 27. 11:06

Ha férjezett barátnők összeülnek, rendszerint hamar felbukkannak a témák között a férfiak negatív tulajdonságai. A szakember viszont arra figyelmeztet, hogy ha több belátással vagyunk párunk irányában, rájövünk, hogy ezek nem is hibák egyáltalán, sőt, mi is sokat tehetünk a harmonikus kapcsolat érdekében.

-Egy felmérés szerint 2013-ban egy átlagos férfi heti 10 órát töltött házimunkával, míg a nők 18-at. Persze ez nagy lépés a hatvanas évek óta, ahol ez az arány 4:30 volt, az ideális természetesen az lenne, ha nagy vonalakban fele-fele arányban tudnánk megosztani a feladatokat. A legokosabban úgy érhetjük el, hogy a férjünk is szívesen kivegye a részét a házimunkákból, ha hagyjuk, hogy a maga módján végezze azokat. Ne álljunk a háta mögött utasításokat szajkózva, tanácsolja a kapcsolati szakértő, Charles J. Orlando

-Annak ellenére, hogy a férfiak átlagosan napi három órát foglalkoznak a gyerekeikkel, a feleségük sokszor érzi úgy, hogy az apának fogalma sincs a csemete életének apró-cseprő részleteiről. Nos, ennek a szakember szerint az az oka, hogy a férfiak információcserére használják a kommunikációt, a nők pedig kapcsolattartásra. Ezért ha a gyerekkel való kapcsolata egyébként kiegyensúlyozott, nem kell azon aggódni, ha nem tudja, épp ki a legjobb haverja az osztályban.

-Sok házasságban okoz problémát a férfiak elmélyült videójáték, vagy Facebook rajongása, ám csak akkor, ha az a mindennapi életet is befolyásolja már, állítja egy tanulmány. Éppen ezért érdemes megbeszélni, mik legyenek a kütyük használatának korlátai és szabályai, hogy ne csak virtuális dolgokra, de egymásra is legyen elég időnk.

-Minden házaspárnak megvannak a maga fix veszekedési ’témái’, legyen az a nyaralás megszervezése, vagy a mosogatás. A pszichológusok szerint azonban ez teljesen rendben van, hiszen nem szabad elfojtani, hanem ki kell adni a gőzt magunkból. Ha mégis úgy éreznénk, örökké körbe-körbe járunk egy adott problémával, akkor a szakemberek szerint érdemes a párunkkal leülni és átbeszélni azt.

-Egy fogyókúra kellős közepén bizony igen bosszantó lehet, ha a férjünk nagy doboz pizzával, vagy egy tálca süteménnyel állít haza. De fontos észben tartani, hogy a férfiaknak más (talán kevésbé szigorú) kapcsolata van az ételekkel. A legokosabb, ha egyenesen megmondjuk, ha legközelebb a kedvünkben szeretne járni, inkább készítsen nekünk egy nagy tál gyümölcssalátát.

-Ha Önnek folyamatosan a háztartás, a gyerekek, a munka és a család megszervezése körül forognak a gondolatai, talán nem mindig veszi jó néven, hogy a férje viszont ’örökösen’ egy kis hancúrra vágyik. Pedig jobban tenné, ha félrehajítaná a gondokat, és követné őt a hálószobába, kutatások bizonyították ugyanis, hogy azoknak a pároknak, akiknek igen aktív a szexuális élete, a házassága is sokkal boldogabb.

(Redbook Magazine, kép: ivillage.ca)