A világon számos nő zokogott ott, ahol senki sem látja, amikor kiderült, hogy az örök szingli sármőr is révbe ért. George Clooney ugyanis nemrégiben eljegyezte gyönyörű barátnőjét, ráadásul egy 450000 fontot (160 millió forintot) érő gyűrűvel. Nem fukarkodott a színész, de az is lehet, hogy neki pontosan ekkora egy havi fizetése.
A jegygyűrűknek ugyanis sok országban a vőlegény egy (vagy két-három) havi fizetésével kell egyenértékűnek lennie. Azonban ha megkapirgáljuk ennek a tradíciónak a felszínét, sok érdekes dologra fény derül.
Az egész gyémántos jegygyűrű-divatot a De Beers nevezetű gyémánt kartell indította el még az 1930-as években. A céget, mely a világ gyémántkitermelésének mintegy 60%-át uralta, nagyon megütötte a világválság, így vezetői azzal a pompás marketingfogással rukkoltak elő, hogy az emberek tudatában összekapcsolták az eljegyzési gyűrűt a drágakővel. Ennek köszönhetően a gyémánt sokak számára szinte elengedhetetlen alkotóeleme lett a gyűrűnek: míg az 1940-es években a jegygyűrűknek csak 10%-án csillogott gyémánt, a huszadik század végére már a 80%-át díszítette a drágakő.
Idővel pedig a gyűrű ára is szépen felkúszott: míg a De Beers-kampány kezdetén a férfiaknak csak egy havi fizetésüket kellett a gyűrűre áldozni, az 1980-as évek Amerikájában a reklámok már a két hónapot hirdették, hiszen „a gyémánt örökké tart” –szólt egy másik szlogen is.
-Azzal tehát, hogy a gyémántot a jegygyűrű elengedhetetlen alkotóelemévé tették, illetve pontosan meghatározták, egy férfinak mennyit kell fizetnie, megalkották az egyik leghatásosabb marketingfogást, -állítja Dr TC Melewar, egyetemi professzor. –A szerelmes férfiak pedig boldogan fizettek.
Nem csak Amerikában, de Japánban is elterjedt a gyémántos jegygyűrű szokása, ám ott már három hónapnyi fizetés összegét illik rááldozni az ékszerre az 1970 évek óta. Ennek köszönhetően Japán a mai napig a gyémántpiac egyik vezető országa.
Talán a válság következtében, vagy az anyagias romantika alábbhagyásával, de mostanában mintha csökkenne a gyémánt jegygyűrűk fizetésekhez mért aránya. Egy 2011-es brit felmérés szerint a férfiak már csak három heti bérüket áldozzák egy jegygyűrűre. Talán nekik van igazuk: míg a gyémánt valóban örökké tart, ezt a házasságok feléről sajnos nem lehet elmondani.
(BBC, kép: hdwallpapersarena.com)