Jump to content

Érdemes megjátszani...?

2014. 04. 20. 15:21

Ha nincs ideje végigolvasni a cikket, mert sietnie kell, akkor itt rögtön az elején eláruljuk, hogy mi a válasz arra a kérdésre: megéri-e megjátszani az orgazmust. Nos, a kutatók szerint nem. A szakember pedig azt is elmagyarázza, miért.

A tudósok szerint az emberek pontosan tudják, partnerük mennyire elégedett az ágyban, így nem érdemes úgy csinálnia, mintha éppen most lőtték volna fel az augusztus 20-i tűzijátékot hálószobájának plafonjára, párja azonnal át fog látni a szitán.

Egy 84 párt vizsgáló tanulmány során minden egyes embernek ki kellett töltenie egy kérdőívet a szexuális elégedettségükről, és egy másikat hasonló témakörben, de a partnerükről, majd a kutatók összevetették a kettő adatait.

-Mind a férfiak, mind a nők nagy vonalakban tisztában voltak a partnerük elégedettségi fokával. –foglalta össze az eredményeket Erin Fallis, a kutatás vezetője. –Ennek ellenére voltak arra utaló jelek, hogy a férfiak alábecsülik partnerük elégedettségét. Ebből arra tudunk következtetni, hogy néhányuk sokkal jobb az ágyban, mint amilyennek hiszi magát.

A kulcsfontosságú tényezők az ilyen esetben a két fél közötti kommunikáció és a képesség, hogy tudjuk-e olvasni a másik érzelmeit. Az örömteli szexuális életnek pedig az egyik alapköve a partner érzelmeinek és elégedettségének helyes értelmezése. Ennek ellenére sokan nem beszélnek erről a párjukkal, azt feltételezve, hogy ő anélkül is tisztában van ezekkel.

De ne felejtsük el, a partnerünk nem gondolatolvasó. Ezért a szakemberek azt javasolják, ne játszuk meg az orgazmust csak azért, mert képtelenek vagyunk elmondani a párunknak, mi az, amit szeretünk az ágyban, és mi az, amit nem. A hazugság és füllentés a hálszobában sem állja meg a helyét. Ezzel csak besöpörjük a problémáinkat a szőnyeg alá, ahol viszont megnőnek.

(Forrás: Daily Mail, kép: indiatimes.com)