Ifjú koromban, mikor utazgattam, a világ keleti táján láttam egy olyan produkciót, amit még férfi szemmel is kétkedve fogadtam. Persze lehetett illúzió, de akkor is ügyes volt. Illetve ott és akkor, nagyon elhittem. (Mondjuk egy felnőtt bárban, másképp működik az agy is valószínűleg.) A mutatvány lényege az volt, hogy egy férfi és egy nő egymással szemben leült a színpadra, anyaszült meztelenül egy-egy székre. A férfi kezei, hátra voltak kötözve az ülőke támlájához. Teljes sötétség volt, a színpad bevilágítva, a nagyérdemű (vagy 50 fő turista) néma csendben figyelt. A hölgy elkezdett játszani magával, és ebbe a cselekménysorozatba, fokozódó ütemmel vont be, ujjakat, játékszereket, üveget, meg hasonló támogató eszközöket. Ez alatt a férfi, jól látható módon izgalmi állapotba jött és guvadó szemmel nézte, a tőle alig egy méterre játszadozó hölgyet... Majd egyszer csak nyögdécselve elélvezett (már a férfi), ennek minden jegyét magán, illetve a széken hordozva.

Úgy tapsoltunk, mint a III. Richárd előadásán a Vígben. Utána persze mindenki megrohamozta a bár német tulajdonosát, hogy mi a titok. Erre ő elmesélte, hogy a férfi és a nő soha életükben, még csak nem is csókolóztak. A pasi teljesen oda van a nőért, de ahogy megkapná, már nem ülne ennyire a produkció. Mint ahogy ez, az előző párral történt, állítása szerint. Nem bírtak magukkal, egymásnak estek és bár utána még néha működött a program, de már több kellett a beteljesüléshez.

Hölgyeim, a tanmese lényege, hogy a férfi a látványra „izgul”. Önök kicsit érzelmesebbek, mint mi, az ösztönlények. Hadd lássunk valamit, Önökből, magunkból. Szóval legyen világosság. Csak egy kicsit legalább.

Maradjanak szépek!

Dr. Csé 

(Fotó: www.indavision.com)