Jump to content

Ne engedd, hogy rosszak legyenek lépteid

2017. 09. 08. 17:00

A flipflopokat és a szandálokat mostanra már zártabb cipőkre cseréltük, hiszen már szeptembert írunk. Ahogy elkezdődött az iskola, azzal együtt az ősz is, és ez az időjárásban is megmutatkozik. Öltözékünket melegebbre váltjuk.

Eljött az az idő, amikor a kényelmes papucsoktól el kell búcsúznunk, és zártabb lábbelikre cseréljük le. Nem árt arra gondolni, hogy esősebb, hűvösebb napok elé nézünk. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy a tavasszal levetett zártabb cipők némelyike már menthetetlen, így fel kell frissíteni cipőtárunkat. Márpedig mi nők már csak tudjuk, hogy az milyen fontos része az öltözékünknek. Ez az a darab, amiből nem lehet elég. A már meglévő és bejáratott darabok is tudnak kényelmetlenséget okozni. A nyári, kényelmes, mezítlábas lét után most újból a zártabb, az egész lábfejet takaró cipőkbe kell bújnunk. Szinte újból be kellene törnünk azt a cipőt, amit már megtettünk korábban. Mintha vadonatúj cipővel kellene ismerkedni lábainknak. Az új cipőkhöz hozzá kell szokatni magunkat, és a bolti próba utáni viselet kellemetlen és fájó is lehet, ha nem jól választunk.

Estél már saját csapdádba, amikor olyan cipőt vásároltál meg, amely kinézetre nagyon tetszetős volt, de amikor felvetted, akkor csillagokat láttál? És ez nem a csodálattól volt, hanem sokkal inkább a fájdalomtól. Nos, ebből is érezhető, hogy a külcsín nem minden. Főleg a nőkre jellemző, hogy sok máson lefaragnak a költségvetésükből, csak hogy egy tetszetős, de drága cipőt meg tudjanak vásárolni. Mégis, ha kerülni szeretnéd a lelki ismeretfurdalást, akkor tartsd magad a kereteidhez. Gondold át, hogy a kinézett cipőre tényleg szükséged van-e. Nincs a cipős szekrényedbe eldugva egy hasonló fazonú? Ha pedig éppen leárazás volt, olcsóbban jutnál hozzá egy cipőhöz, akkor is át kell gondolnod, hogy csak az ár miatt tényleg meg kell venned?

A kereteiden túl a lábad formáját és nagyságát is ismerned kell. Még ha tudod is a lábméretedet, találtál is megfelelő cipőt, akkor abból próbálj fel kisebbet és nagyobbat is. Hiába vagy biztos a lábméretedben, ha egyes márkákon belül a méretezés változó. Érdemes több méretet is felpróbálni ahhoz, hogy biztosra menj. Elképzelhető, hogy amit jónak gondoltál, és elsőnek lábadra húztál, az annál egy mérettel kisebb/nagyobb lesz az igazi.

Mindenki esett már át olyanon, hogy a cipő szorította, és kényelmetlen volt. Már az is nagy kín, de ha még fel is törte, na, az egész napra rányomja a bélyegét. Hiába tetszik egy cipő, ha nincs a te méretedben. Ne ess abba a hibába, hogy a külcsín miatt belepasszírozod a lábaidat egy kisebb cipőbe, amelyben egész nap csak feszengsz, és megmozdulni is fájdalmas.

Szeretjük magunkat csinosnak érezni, és a ruháink nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Az öltözködés szerves része a cipő. Kétségtelen, hogy a magas sarok nemcsak nőies, csábos mozgást garantál, de még a lábainkat és a fenekünket is feszesebbnek mutatja, ugyanakkor egész nap tűsarkakon billegni fárasztó és olykor fájdalmas is. Ha mégis magas sarkú cipőt választasz a hétköznapokra, munkába, akkor a telitalpú cipellő jó választás lesz. Hálás lesz érte lábad is.

Minden nő képes a cipői előtt állva azon tanakodni, hogy aznap melyiket vegye fel. Legyen kényelmes, legyen csinos, hiszen egész napot kell abban tölteni. Ha tehát tele a szekrény cipőkkel, akkor nem is muszáj újra beruházni. Fedezd fel újra a cipőállományod régebbi darabjait.

(Forrás: marmalade.hu | aliexpress.com, search-by-image.info, solidrop.net/képek)