Jump to content

Óvintézkedés vízhólyag ellen

2016. 09. 02. 19:00

Az ősszel együtt beköszönt a hűvösebb és esősebb idő is. A saruk, papucsok, szandálok könnyű viseletet jelentettek, de előbb vagy utóbb fel fogják váltani a zártabb, melegebb lábbelik. Újból meg kell szoknia a lábaknak a szorítást.

Akármilyen kényelmes cipőnk is van, mégis nagyobb váltást jelent a zártabb lábbelikre átszokni. A zártabb cipők nagyobb felületen érintkeznek a lábujjakkal, a lábfejjel, a bőrrel, így arra is jóval nagyobb az esély, hogy nyomja, kidörzsölje lábainkat. Hozzászoktunk ahhoz, hogy csak bele kellett ugrani a papucsba, és olyan is volt, hogy mezítláb is sok időt töltöttünk. Ez utóbbi kimondottan egészséges, ám most kicsit erőszakolni kell majd lábainkat.

Cipőt legtöbbször úgy vásárolunk, hogy felpróbáljuk. Még ennek ellenére is előfordulhat az, hogy amikor először vesszük fel az új lábbelit, nem olyan kényelmes, mint azt a boltban éreztük. A boltban megtett néhány lépés során nem igazán kapunk reális képet arról, hogy az új cipő mennyire kényelmes. Egy hosszabb sétát, vagy egy munkanapot lehúzni új cipőben nem is érdemes. Könnyen fájdalmakkal és kellemetlenséggel találkozhatunk. Ha megtehetjük, akkor legyen nálunk egy váltócipő, amelyet szükség esetén átcserélhetünk, ha nem győzünk várni az új cipővel. Még jobb azonban, ha az új topánnak és a lábainknak adunk néhány napot az ismerkedésre, a megszokásra. Léteznek azonban praktikák is, amelyeket érdemes alkalmazni mielőtt belebújnál.

Az logikus, hogy olyan cipőt meg sem vásárolunk, ami már a próba során is kényelmetlen. Lehet az szép, egyedi cipő, hosszú távon kell gondolkodni, nem csak a külcsín számít. Hogy ne az utcán flangálva döbbenj rá, a kényelmesnek hitt cipő dörzsöli és szorítja is a lábad, még otthon érdemes némi megelőzést alkalmazni. Az egyik jó megoldás a szorítás engedésében, hogy vastagabb zoknira húzod fel a cipőt, majd megtámadod a kényes részeket hajszárítóval. Azt a részt melegíted fel, amelyik a gondot okozza. A felmelegedés után mozogj benne és várd meg, míg kihűl a cipő anyaga. Hő hatására a cipő kitágul, a vastag zoknival tágítod a cipőt, kihűlve fixálódik az anyag. Ha kihűlt a cipő, akkor lépj ki belőle, vedd le a zoknit, majd anélkül húzd vissza. Ha kényelmessé vált ott, ahol eddig szorított, akkor megoldódott a probléma. Ha nem, akkor addig kell ismételni, amíg végre viselhetővé válik a lábbeli.

Mások nem a melegre, hanem a hidegre bízzák topánjaik tágítását. Egy zárható fagyasztózacskót szükséges ehhez vízzel megtölteni. Ezt kell beledugni a cipőbe, majd így kell fagyóba tenni a cipőt néhány órára. A fagyással a víz térfogata megnő, így a cipőt is tágítja. Vedd ki a hidegből, távolítsd el a zacskót és lépj bele a cipődbe (amikor már viselhető hideg), hogy lábadhoz idomuljon.

Ha érzed, hogy valahol nyom, vagy dörzsölődik a lábad, előzd meg a vízhólyag, seb keletkezésének lehetőségét úgy, hogy sebtapasszal beragasztod.

(Forrás: magazine.foxnews.com, checkingthehealth.com/képek)