Jump to content

Fogorvos nélkül is lehetnek fehérek a fogaid

2024. 07. 14. 19:00

Aki odafigyel magára, annak a fogai állapota is fontos. Ez nemcsak a rendszeres fogmosásban nyilvánul meg, hanem a fok fehérségében, valamint a fogászati szűrővizsgálatokon való részvétel.

Sok mindent öröklünk a feljebbvalóinktól, így a fogak minőségét és színét is. Azonban az életmódunk is hozzátehet ahhoz, hogy az eredeti fehérségtől eltérjen a fogaink színe. A cigaretta, a kávé, a tea és egyéb ételek is ludasok lehetnek abban, ha elszíneződik a fogunk. Hoztunk néhány praktikát, hogy a lehető legfehérebbé tedd a fogaidat, méghozzá otthoni körülmények között:

Fogmosás, de nem mindegy, hogy mikor

Naná, hogy legalább naponta érdemes fogat mosni, azonban, ha kávét, teát, vagy savas gyümölcsöt, italt fogyasztottunk, akkor mégiscsak érdemes türelmet erőltetni magunkra. Adjunk a fogzománcnak félórát, hogy a nyál el tudja távolítani a savas anyagokat és csak eztán mossuk meg. Máskülönben roncsoljuk a fogzománcot.

A héjában a vitamin

Nem véletlenül adta/adnak menzán egyes ételek után almát vagy körtét. Ezeknek a gyümölcsöknek ugyanis megvan az az áldásos hatásuk, hogy csupán az elfogyasztásukkal eltávolítják a fogak közül az ételmaradékot, tehát egyfajta természetes fogkefeként működnek. Ha nincs lepedék, akkor nincs elszíneződése sem.

Fogselyem

Sokak ma már a fogkefe és fogkrém kombinációja mellé ugyanúgy használják a fogselymet, amely azokat az ételmaradékokat is képes eltávolítani, amelyet fogkefével nem. Ezzel javíthatjuk a lepedék eltávolítását, amely nemcsak a lyukak megjelenéséért lehetnek felelősek, hanem az elszíneződésért is.

Szájfény vagy rúzs

De nem mindegy, hogy milyen. A kékes tónusú darab használatával is optikailag fehérítheted a fogadat úgy, hogy lényegében semmi nem történt. A vörös rúzs is hasonlóra képes.

Napbarnított bőr

Optikai csalódás, de bizony nemcsak a D-vitamin termelődéséért érdemes napoztatni a bőrünket, ugyanis a barnább arcbőr fehérebbnek tűnteti fel a fogakat. Természetesen az óvatosság keretén belül, a leégéstől védekezve kell mindezt megvalósítani.

 

(Forrás: marmalade.co.hu | Képek: Pixabay)