Jump to content

Sok a meghívás, sok a kiadás

2018. 07. 05. 19:00

Végre nyár van, és sokaknak már a szabadság ideje is megkezdődött. Talán már a nyaralás ideje is közelít, és szinte minden hétvégére van valamilyen program, valamilyen meghívás. Szuper, de ez anyagi vonzattal is jár.

Ki ne szeretné a kikapcsolódást? Ki ne vágyna a nyaralásra, és arra, hogy minden hétre jusson valami igazán jó program? Sokan szerveznek ebben az időszakban kerti partit, kinti sütögetést, főzést, no és a nyár egyértelműen az esküvők időszaka is. Habár általában nagyon várt esemény, mégis anyagi szempontból nem túl kedvező. Írhatunk olyan évet is, amikor egymás után következnek az esküvők, ami még nagyobb anyagi megterhelést jelent. Azon túl, hogy gondolkodni kell, milyen ajándékot vigyünk, még az öltözék sem mindegy. Egy alkalmi ruha egyenlő azzal, hogy az adott eseményen megmutatjuk magunkat benne, majd ezzel jó darabig nem mutatkozunk benne. A következő nagyobb eseményre már új ruha illik, pláne esküvőre.

Eleve kilőve a fekete és a fehér színű ruha viselete. Az első a gyász színe, a másik a menyasszonyi ruháé. Ha nem akarjuk, hogy összetévesszenek a menyasszonnyal, akkor kerüljük a fehéret, de a pirosat is, mert az meg a menyecske ruha színe. Ha ez még nem lenne elég, akkor igyekezzünk szolid ruhába bújni, hogy nehogy túlöltözzük a menyasszonyt, mert ugyancsak kellemetlen lenne.

A színekkel legyünk visszafogottabbak. Ha az esküvőhöz mérjük az új ruhánkat, amelyet aztán majd máskor is szeretnénk használni, akkor semmiképp sem vad, rikító színekben kell gondolkodnunk. A púder színek nemcsak visszafogottságot, de eleganciát is adnak. Ha nyáron más színekben szeretnénk tündökölni, de olyan ruhára vágyunk, amely mind esküvőn, mind szabadtéri programon megállja a helyét, akkor a sárga árnyalatában is ragyoghatunk.

Azt már tudjuk, hogy mit ne viseljünk esküvőkön, de akkor mi az, amit szabad? Ha pedig már vásárolunk, akkor olyat kellene, hogy esküvőn, de kerti partin is megállja a helyét.

Az elegáns és klasszikus csipke kitűnő választás lehet, feltéve, hogy nem olyan darabot választunk, ami túl sokat mutat, ami szinte alig takar. Ez esetben inkább közönséges hatást vált ki. A csipke eleganciát kölcsönöz, ha csak keveset mutat, inkább sejtet. Mindenképp legyen visszafogott, hogy ne rajtunk álljon meg sokak tekintete, hanem a menyasszonyon. A kevéske csipkével ellátott ruhát bárhová fel lehet venni később is.

Ha úgy szeretnénk megúszni a nyári ünnepi alkalmakat, hogy az új ruhát ne csak azon az egy alkalmon viseljünk, akkor olyan öltözékben gondolkodjunk, ami akár az esküvő után egy grillezésen, vagy fesztiválon is hordható. Az új ruhának mindig örülünk, de akkor már legyen igazán kihasznált darab.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: dhgate.com, onefabday.com, pinterest.com)