Mióta világ a világ a haj központi kérdés. Férfiak és nők egyaránt törekszenek arra, hogy a legjobbat hozzák ki a kusza tincsekből, nem véletlenül: hajunk üzen a külvilágnak. Árulkodik viselője személyiségéről, hangulatáról, sőt még szervezetének állapotáról is. Ha azt hiszed mindent tudtál róla, akkor most lesz egy tucat meglepetésünk!
10 dolog, amit sosem gondoltál volna a hajról
Először is kezdjük a hajszínekkel. A természetes szőke haj a tudomány jelenlegi állása szerint2065-re teljesen eltűnik a Föld színéről. Van benne valami, tekintve, hogy a szőkék 75 százaléka festett.
Ha ez nem lenne elég, a szőke haj a legvékonyabb szálú mindközül, mindössze fél milliméter az átmérője, míg a fekete vagy sötét árnyalatú tincsek 2,5 milliméteresek.
Kárpótlásul viszont a szőkéknek van a legtöbb hajszáluk, legalább 150 ezer szál, amit a barnák követnek 90 ezer tinccsel, majd a vörösök és a sötét árnyalatúak.
A nyár viszont minden hajtípusnak jót tesz, mert a meleg fokozza a vérkeringést, ezáltal a hajhagyma is több tápanyaghoz jut, ezáltal fokozva a hajszálak növekedését.
Tudtad, hogy az egészséges haj vizesen negyed annyival hosszabban nyúlik, mint száraz állapotában? Ha viszont a mosás után nem nyeri vissza eredeti hosszát, hanem megnyúlt marad, akkor bizony az a fehérjehiány jele.
A hajszál nagyon sok mindent előre jelez. Megváltozott állapota betegségekre is utal, valamint a tincsekből kimutathatóvá váltak a vérben lévő káros anyagok. Nem véletlenül vizsgálják tüzetesen meg őket. Több információt hordoznak, mint gondoljuk. Viszont a nemet nem lehet belőle kimutatni, mert nőknél és férfiaknál is azonos a felépítése. A tévhittel ellentétben, a haj nem nő a halál után.
Ami a hajszál felépítését illeti: található benne szén, oxigén, nitrogén, hidrogén, kén, víz és keratin. Ráadásul bárhol kinőhet, leszámítva a talpat, a tenyeret, az ajkakat és a szemhéjat. Viszont pillanatok alatt képes ősszé válni. Hirtelen bekövetkezett negatív események hatására, akár egy hét alatt is.
A hajszál átlagos élettartama 2-5 év, és havonta kb. 1 centimétert nő. Napi 15-50 szál elhullajtása normális, akkor kell aggódni ha ez 100 fölötti számra növekszik. Ha ezt meg akarod előzni, van néhány jó tippünk.
Add meg a hajadnak, amire vágyik!
Ahhoz, hogy hajszálaid erősek, egészségesek és ragyogóan fényesek maradjanak, nem árt néhány dolgot szem előtt tartani, például a hajhagymák megfelelő táplálását, az ideális tápláló sampon és balzsam kiválasztását.
A Revalid revitalizáló, proteintartalmú hajbalzsam tápláló összetevői, úgymint a zabkivonat, a búzafehérje és a pantenol (B5-vitaminnal) javítják a haj szerkezetét, biztosítják, hogy a haja puha, fényes és rugalmas maradjon anélkül, hogy súlyánál fogva lelapulna. A Revalid samponok gyengéden, mégis alaposan tisztítják és revitalizálják a hajat. Az igazi komplex hatást pedig a hajkapszulával érheted el, amely belülről táplálja a hajat, ami mindközül a legfontosabb.
A hajhagymának A-, E-, H- (biotin) és B-vitaminok, a cink, a vas, a szilícium, a folsav a legfontosabb, ezek hiányában ugyanis hullani, töredezni kezd, és fénytelenné válik, és egy sor hajproblémát idéz elő. A hajkapszula azonban megelőzi a tápanyaghiány okozta hajbetegségeket, helyette pedig