Mégis nagyon fontos a megjelenésünk. Ennek világát éljük. A ruházkodáson túl a ráncok eltüntetése, a karcsú alkat, a kondiba, fodrászhoz és szoláriumba járás, az ápolt és divatos kezek és körmök mind hozzájárulnak ahhoz, hogy szebbnek tüntessük fel magunkat.
Hiába mondják és tudjuk is, hogy nem csak a külső számít. Mit sem ér a divatos, ápolt megjelenés, a szuper ruhák, ha gonosz, alattomos, kiállhatatlan belsőt takar. Vannak, akik egyáltalán nem ezt vallják és nagyon sok mindent – akár bármit – megtesznek azért, hogy fiatalabbnak, ránctalanabbnak, szebbnek nézzenek ki. A szép belső, kedves lélek ugyanis egyáltalán nem hívja fel magára a figyelmet elsőként. Olyankor leginkább a külső dominál, éppen ezért igyekszünk minél jobban kinézni. Mindegy, hogy már párja van valakinek, a kiegyensúlyozottságunkhoz az is hozzátartozik, ha mások, a külvilág is szépnek lásson. Képesek vagyunk műtéti beavatkozásokat, fájdalmas kezeléseket vállalni azért, hogy tetszetős végeredményt kapjunk.
A test formálása nem új keletű, és sokszor egyáltalán nem használtak a módosításhoz szikét és éles eszközöket. Egyiptomban szíjakkal történt a koponya csontjainak formálása, de más kultúrában is szokás volt már a pici babák fejét így torzítani. Mint most is, akkor is az éppen aktuális szépségideált igyekeztek tartani.
Ennyire a múltba sem kell visszamenni, hiszen Burmában még ma is él egy törzs, ahol a nyakukat hosszítják a nők. A kislányok nyaka köré már öt évesen gyűrűt raknak, és a karikák száma mindig egyre több, amely még a vállukat is teljesen lenyomja. Ettől extrém hosszúra nyúlik meg a nyakuk.
Ugyancsak nem olyan régen még tudatosan torzították el a nők a lábaikat a Távol-Keleten. A lábujjakat a talp alá hajtották és szorosan lekötözték. Hihetetlen fájdalom mellett kellett élniük az életüket azoknak a lányoknak és asszonyoknak azért, hogy kicsi lótuszlábuk legyen. A teljesen torz, az eredeti lábfej minden jegyét elveszítő lábfej ment csak bele abba a cipőbe, amit az a kultúra szépnek és nőiesnek tartott. A direkt torzítás egy hosszú folyamat volt, akár egy éven át is tartott, amíg a kívánt formára deformálták a lábfejet.
A mai cipők is hatnak a női lábakra, ugyanis a folytonos magas sarkú cipő viselése kalapácslábujjat, bokasüllyedést, lúdtalpat, tyúkszemet okozhat, amelyek mind fájdalmas következményei a nem megfelelő cipőknek. Pedig még ez a legenyhébb módja annak, hogy szexisebbnek tüntessük fel magunkat a férfiak előtt. Ennél még fájdalmasabb, sőt mi több drasztikusabb megoldások és beavatkozások léteznek, amelyről a következő részben olvashatsz.