Ebben az évben Mihalik Enikő is angyal lehetett, a bemutatón résztvevő manökenek ugyanis a Victoria's Angels névre hallgatnak. Ez óriási megtiszteltetés a modellvilágban, hiszen a Victoria's Secret decemberi eseménye minden évben világszenzáció és egy fantasztikusan látványos show gyönyörű jelmezekkel, sztár fellépőkkel és varázslatos látványvilággal.
Valójában azonban ilyenkor egyvalamit figyelünk: a modellek csodás alakját. Mert egy fehérnemű modellek nem elég vékonynak lennie, és semmit sem ér azzal, ha szigorú diétával készül fel a kifutóra. Ezek a lányok hónapokig kőkeményen edzenek és dolgoznak azért, hogy ilyen testük legyen a nagy estére.
Az angyalok egyik edzője, Robert Brace az alábbi videóban olyan multifunkcionális, mégis egyszerű - tehát egy könnyebb súlyzóval, vagy egy telitöltött műanyag vizespalackkal is elvégezhető - gyakorlatokat mutat be, melyek első látásra nem is hasizom gyakorlatok, tehát nem szimpla felülések vagy hasprések.
Ezek a gyakorlatok szinte minden fontos izmot megmozgatnak, ugyanakkor a hasizomra célzottak, és hasonló eredmény érhető el rendszeres ismétlésükkel, melyeket a Victoria's Angels lányokon láthattunk a héten.
Fontos tudni, hogy ezek a modellek nem a férfiasan kockás hasú, hanem a nőiesen izmos, szép vonalú szálkásság mintái!
Itt az idő, sok idő van még nyári, addig még bőven lehetsz te is olyan nőiesen izmos, mint ők!
(Forrás és fotó: popsugar)