Delbesio tehát plus-size modellként van feltüntetve a Calvin Klein fehérnemű-kollekció méretezése miatt, pedig egyáltalán nem túlsúlyos, sőt. Amerikában 10-es méretet visel, ami itthon a 38-40-es méret között van valahol.
Ez pedig közelről sem számít plus-size-nak, azaz a divatszakmában normálisnak kikiáltott 34-36-os mérettől eltérően nagyobb méretű hölgyek számára készített viseletnek.
A fotók megjelenése után hatalmas vita robbant ki a divatszakmában és a közösségi médiában azzal kapcsolatban, hogy szabad-e, jogos-e, és legfőképpen a fiatal lányok önértékelésére negatív hatással bíró dolog-e egy átlagos, arányos modellre azt ráhúzni, hogy plus-size modell, miközben igazából "átmeneti" méretei vannak a legnagyobb divattervezők által alkalmazott 34-36-os mérettel rendelkező modellalkatú lányok, és a 42-es vagy afeletti méretű, ténylegesen plus-size modellek között.
Delbesio maga is nyilatkozott az ügy kapcsán, és elmondta, hogy egyáltalán nem érzi úgy, hogy plus-size modell lenne. Korábbi tapasztalatai miatt tudja, hogy alkata nem alkalmas a kifutókra, mivel minden modellügynökség azzal küldte el, hogy fogyjon le 3-4 kilogrammot, ám azzal is tisztában van, hogy alakja teljesen normális és egészséges, sőt természetesen szexi.
Szerinted is súlyos eltorzulást okozhat a női test megítélésében, ha egy olyan lányt, mint Myla a normálisnál nagyobb méretűnek titulál a divatvilág?
(Fotók: Myla Dalbesio Instagram, calvinklein.com)