Jeremy Scott divattervező bizony belement, hogy az énekesnő tervezzen neki kiegészítőket. Cyrus mindegyik darabot saját kezűleg készítette. Az elképzelése az volt, hogy olyan ékszereket tervezzen, amit hangulattól függően lehessen hordani. Tehát ha mogorva napod van, akkor bizony szitkozódós feliratú nyakláncot kell hordanod.
Ezek a darabok smiley fejeket, műanyag figurákat, és játékkellékeket tartalmaznak, amik természetesen a szivárvány színeiben pompáznak.
„Minden összetevőt egy pár dolláros termékeket áruló boltból szereztem, és a legtöbb játék kiskoromból maradt meg.” – mondta Miley. "Meg akartam mutatni az embereknek, hogy nem csak egy popénekes hülyesége ez, amit csináltam, hanem komolyan is gondoltam."
Ami a tervezőt illeti, maga az ötlet Cyrus BBQ partiján született meg. „Elmentem a július 4.-ei sütögetésére mikor megkérdezte, hogy halad a bemutatóm. Mikor elmagyaráztam szinte egymás mondatait fejeztük be és felajánlotta, hogy szívesen tervezne pár darabot. Aztán mikor megláttam a kész ékszereket imádtam őket, és tökéletesen illettek a kollekciómhoz. Főleg az üzenetük fogott meg bennük. Ezen kívül érezhető az öröm, ami a kollekcióból árad.” – fejezte be Scott.
A kollekció jó kritikát kapott, így biztosan állíthatjuk, hogy összességében elfogadható döntés volt Jeremy Scott-tól, hogy bevette Cyrus-t a tervezésbe. Viszont a művészi hátterét mi megkérdőjeleznénk, hiszen ilyen kreációkat simán meg tudna csinálni egy ovódás gyerek.
Forrás és fotók:elle.com