Ha még emlékeztek, a Maszk című filmmel futott be, ahol Jim Carrey csinibabája volt. Azóta több vígjátékban láthattuk, de megcsillogtatta tehetségét komolyabb szerepekben is. Most kerül a mozikba talán legdögösebb filmje, a Szex Videó, amit érdemes megnézni.
A Harper’s Bazaar augusztusi címlaplánya elmeséli röviden, hogy ezalatt a pár év alatt, hogyan lett bölcsebb és a felnőtté válás folyamatát, ő miként élte át.
A médiában nagy visszhangot keltő véleményéről, miszerint a barátnők vonzódnak valamilyen szinten egymáshoz:
„Én azt mondtam, hogy ettől szó szerint hánynom kell. Ez olyan, mintha azt mondanák, hogy a nővéremmel szexelek. Őrültek ezek?”
A figyelemfelkeltésről 42 évesen, úgy, hogy szingli és nincs gyereke:
„Amit mindig mondok, és még most is így érzem, hogy ha akarnék gyereket, akkor lenne gyerekem. Nem tudom, hogy az élet még mivel lep meg. Nyitott vagyok. Bármi megtörténhet.”
Véleménye az öregedésről:
„Tudom, hogy sok mindent veszítesz azzal, hogy öregedsz, de annyi mindent nyersz is vele. Miért akarnék 22 maradni, ha lehetek 62? Szerintem mikor 62 leszek, sokkal jobb lesz minden, mint mikor 22 voltam. Semmit nem akarok újra átélni, csak tovább szeretnék lépni.”
Végül lássuk a képeket, amin egy cseppet sem látszik, hogy a negyvenet tapossa Diaz. A fotókat Camilla Akrans készítette.
Forrás: www.harpersbazaar.com
Fotók: www.fashiongonerogue.com