Jump to content

Mikor jártál Londonban?

2014. 09. 08. 15:30

Én még főiskolás koromban, ám a város helyett jóformán csak a szállodákat látogattuk csoporttársaimmal egyfajta szakmai utazás keretében. Akkor, s azóta is kimaradt számos nevezetesség megtekintése, de ami elkerülhetetlen volt, az a bizonyos piros telefonfülke. Ami, úgy tűnik, sosem megy ki a divatból.

Szégyen ide vagy oda, nem nagyon kedvelem a piros színt, ám a kultikus tárgy elképzelhetetlen számomra nélküle. Otthon díszítésére meglehetősen markáns tárgy, közösségi és beülős helyeken, művelődési házakban, pub-okban, vagy eredeti helyén, a kies utcán azonban tökéletesen helytáll.

Nagy csavarral kanapét készített egy lelkes csapat a formára építve, és szó szerint ráhúzva a koncepciót. Merész kialakítás, talán egy nagyvilági életérzéssel rendelkező lakó gondolkodás nélkül behelyezné nappalijába, ám gyanítom a többség nem ennyire bátor.

Remek ötlet az olvasás népszerűsítésével karöltve kialakított ingyen könyvtár. Még szerencse, hogy a kezdeményezés nálunk is kedvelt, láttam már boroshordót könyvek befogadására alakítva a Balaton felvidéken, s érezhetően megállító ereje volt.

Egy újabb megoldás, miképpen örökíthető tovább a tárgy és a forma: ATM került az ikonikus fülkékbe, egy dolog hívható: a pénz. Készült belőle apró képeslapárus bolt. Bár, ha jobban meggondoljuk nincs is szükség nagyobb üzlethelyiségre.

A kültéri újragondolások után térjünk be a falak közé. Mire hasznosulhat a piros tárgy, hogyan jelentkezik a telefonfülke design. Ha a kanapét kicsit soknak találjuk, de rajongunk az ismert tárgyért, készítsünk hát egy normál ajtót, és a keret fölötti részt át és lefestve saját fülkeajtót. Máris londoni utcai hangulatot varázsolhatunk, kiegészítve néhány hasonlóan meghökkentő megoldással biztos lesz a siker a nem mindennapi enteriőrök körében.

Hálószobában mutat jól a frontján fotóillusztrációval díszített kecses komód. Garantáltan nagyvárosi feelingbe pottyanunk minden reggel a készülődés során, a fehérneműk válogatása közben.

Nem volt kétséges, határozottan vonja magára a figyelmet a kiegészítőkön, minta, ábra, részlet formájában. Mindegy is, ott van. Legyen szó párnáról...

...matricáról, amely a hűtőre került.

Falmatrica, ha még van szabad felület a helyiségben, de nem ám kicsi, mert akkor nem tud érvényesülni a jól ismert szimbólum.

Bye, bye London! Ám, ha Te kedvet kaptál egy tartalmas röpke őszi utazásra, böngésszétek a világhálót, nem lehetetlen budget áron összehozni egy izgalmas és mozgalmas hétvégét.

(fotó: furnishburnish.com, trevorcairney.blogspot.com, graincreative.com, dailymail.co.uk, etsy.com, cuckooland.com, rockettstgeorge.co.uk)