Jump to content

Amikor a túlbuzgó otthonteremtő mellényúl

2014. 10. 25. 23:44

Igen, van az az otthon, amelybe belépve tátva marad a szánk. Végre megismerjük a szerfelett jó ízléssel megáldott és nett ismerősünk fészkét, amire már oly régóta vágytunk. A betekintést az álomotthonba…. Majd leesik az állunk.

Mert a várt és remélt tökéletesség helyett a nagy összevisszasággal vagyunk kénytelen szemlesütve szembesülni. Majd egy nagyot kacagva átöleljük a minta Anyának/Feleségnek/Fészekrakónak/Munkatársnak vélt ismerőst. De jó, Ő is esendő Ember :o) Lavírozunk különböző szerepeink között, próbálunk helytállni számos fronton, azt gondoljuk, hogy minden területen, minden pillanatban csak a tökéletes az elég. Sőt még az sem, mert a külvilág keményen ítél és kritizál. Mielőtt eljátszanánk a mártír főszerepet, szeretném megjegyezni, hogy Édesanyák sem úszta meg. Sőt. Ő is megoldotta, kitalálta, újratervezte. Ezért hát lazítsunk. Merjünk hinni abban, hogy a vendég, aki belép otthonunkba, hasonszőrű. Hiszen miképp lenne létjogosultsága jelenlétének?

Talán nem kéne felhívni a figyelmet a porcicákra, Ő is versenyt fut az idővel. Egyáltalán nem fogja zavarni a sok gyerekjáték a nappali közepén, Ő is próbál egyensúlyt találni a munkája és a gyereke(i) között. Feltehetően fittyet hány arra, hogy a kéztörlők a fürdőszobában színben és mintában passzolnak-e egymáshoz és minden egyébhez, hiszen csak meg akarja törölni a kezét. Az sem kifejezetten befolyásolja rólunk megalkotott véleményét, ha a parketta közepén karcolás, netán a szőnyegen aprócska folt található.

Mégis mi az, amire figyelhetünk? Minden probléma ott kezdődik, ha nincs helye holmijainknak. Jó rendszerezéssel, tárolóhelyek kialakításával máris nyeregben érezhetjük magunkat, már csak szokás és megszokás kérdése, hogy a levetett, hazavitt dolgok a helyükre kerülve ne fokozzák a földre lerakott szatyrok és kupacok látványával a rumli érzetét.

A trükkös tükörmegoldás, amiről azt hisszük, hogy a tökéletes térnövelő, adott esetben éppen a nem kívánt területek látványát sokszorozza, sőt kiváló terepe az ott kreativitásuknak kifejezési felületet kereső kéznyomok tulajdonosainak.

A levehető kanapéhuzat előnyéhez képest szembesülünk a hátránnyal is, amikor mosás után visszahelyezve sehogy sem áll már úgy az ülőpárnákon, mint új korában. Húzogassuk, igazgassuk, s ha nem boldogulunk próbáljuk elterelni a figyelmet szuper ülőgarnitúránk gyengeségéről. Például azzal, hogy trendi mintás díszpárnával dobjuk fel. Ne feledjük azonban mellékvágányra terelni a régit, mert egyáltalán nem biztos, hogy a kettő jól megfér egymás mellett. A nem szerencsés párosítás összerombolja az áhított harmóniát.

S a legfontosabb, próbáljunk rendet tartani az előszobában, az első benyomás itt éri vendégeinket, a többit megbeszéltük :o)))

Egy jó tanács, soha ne hívjuk vendégségbe Bree Van de Kamp alteregóit!

(fotó: sky-cccam.com)