Jump to content

Girland szezon, rajt!

2014. 11. 26. 23:48

Eddig bírtuk! Ma már mi is beleállunk otthonunk díszítésébe. Nem kívánunk az advent elébe enni, egyszerűen bevalljuk, hogy élvezzük azt a szeretetteljes, harmóniát sugárzó hangulatot, ami ezekben a hetekben napról-napra teljesebb, míg végül elérkezünk az ünnephez.

Kezdetnek megteszi a girland, ezzel a dekorációs eszközzel nagyon praktikus a díszítés. Nincs az a lelkes háziasszony, aki ne találna kapásból 3 helyet otthonában, amelyet felöltöztethet vele. Használata nemcsak azért praktikus, mert a rendelkezésre álló teret túl nagy erőfeszítés nélkül tölti meg a közelgő ünnep hangulatával, ráadásul már önmagában is remek színfolt. A méretes dekorációs elemek akkor igazán gazdaságosak, ha költséghatékonyak, s a girland alkalmazás emiatt is remek választás. A készen vásárolható lehetőségek mellett magunk is készíthetünk. Az ötletek tárháza, mondhatni végtelen, szánjunk rá időt, remek kreatív program a hétvégi készülődés során. Előnyös tulajdonságai között kiemelkedik remek alkalmazkodóképessége, hiszen maximálisan idomul ahhoz a felülethez, bútorrészlethez, amelyen alkalmazni kívánjuk. Mindig magával ragad az íves megjelenés, ami külön szépséget kölcsönöz a neki, ezzel a fizikai adottsággal, az eltérő anyagok együttes alkalmazásával akár az okos elterelő hadműveletet is végezhetjük vele, ha éppen nem igazán szerencsés küllemű a háttere.

A klasszikus fenyőág (akár eredeti, akár mű) használatával nem tévedünk. Díszítéssel és nélküle is remek.

Az őszi terméseket, amelyekkel eddig teremtettünk hangulatot otthonunkban igen egyszerű módon gondolhatók tovább és vonhatók be az ünnepi dekorációba. Mintahogy textildarabokkal is csodát tehetünk.

Szárított gyümölcsök, téli fűszerek lehetnek alapanyagai az illatos girlandnak.

A pénztárcakímélő, papír girland. Se szeri, se száma a mintalehetőségeknek, amelyeket kivágva összevarrhatunk vagy szalagra, zsinegre erősítve illeszthetünk a megfelelő helyre.

 

(fotó: staceyssimplestuff.com, architectureartdesigns.com, countrylivinsg.com, franciskasvakreverden.blogspot.com, driedflowercraft.co.uk, etsy.com, thesweetestoccasion.com)