Jump to content

Beindult a szezon, munkát ad a kert

2021. 04. 28. 19:00

Végre! Végre tavasz, azonban a kerttulajdonosok azt is tudják, hogy ilyenkor sok tennivaló van a ház körül.

Aki azonban még csak most ízlelgeti a kertes házban való életet, a kertet, azt talán még majd csak most fog szembesülni azzal, hogy mivé tud válni egy növényzettel teli kert, ha nincs gondozva.

Mindenki el tudja dönteni, hogy a növények virágaiban, színeiben és illataiban szeretne fürdőzni, vagy pedig hasznossá szeretné tenni földjét. A kettő persze nem zárja ki egymást, így a konyhakerti növények is megférnek a szép dísznövények mellett.

Kezdés előtt

Mielőtt bárki belevágna a kert rendezésébe, érdemes végig gondolni, hogy mi is a vágyunk. A tavasszal és nyáron tündöklő virágokat szeretnénk? Akkor egynyáriakat kell vásárolni, mert nevéhez hűen szinte egész nyáron képesek virágozni, gyönyörűek, azonban a nyárral meg is szűnik szépségük és életük is. Ezzel szemben az évelők jóval kevesebb ideig mutatják szépséges virágaikat, cserébe viszont átvészelik a telet és a következő években is ezt teszik.

Másféle életmódja van tehát az évelőknek és egy egynyáriaknak, így a gondozásuk is mást jelent. Mielőtt betelepítenénk a kertet, érdemes tájékozódni a növények fajtájáról.
Ha szép növényeket szeretnél, akkor érdemes foglalkozni velük. Az elszáradt levelek és virágok csak elveszik a tápanyagot a többi hajtástól, élő szervezettől, ezért egynyári és évelő esetében is érdemes eltávolítani az elhalt részeket.
Ha a kertünk még számunkra még új, azonban az látszik, hogy egykor gondozva volt, akkor tavasszal csoda várhat ránk. 

Tápanyagban gazdag

A szobanövények átültetésének idejekor lehet otthon virágföld. A kertben azt a részt, amit szeretnénk virágokkal, konyhakerti növényekkel betelepíteni, érdemes felásni, meglazítani a talajszerkezetet és ha rég nem gondozott kertről van szó, akkor plusz tápanyagot biztosítani. A legorganikusabb megoldás erre a trágyázás. A szagos megoldást azonban a növények bő terméssel, virágokkal hálálják meg.

 

Fűnyírás

Időszerű kerti munka, amely az esőzéseknek köszönhetően gyakoribb tevékenységünkké válhat. Soha ne dolgozzunk nedves fűvel. Vagyis hagyjuk, hogy a hű megszáradjon, mert máskülönben erőlködni fog a fűnyíró, de mi is.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | Képek: pixabay.com)