A hűtő, a hűtőtáska, a fagyasztó ebben az időszakban nagy barátunk, és gyakran készítünk jeget a fagyasztó és a jégkockatartó segítségével. A hűsítő, frissítő nyári italok akkor érik el igazi hatásukat, ha hidegek. A jégkocka erre kiváló, ráadásul dekorációként sem utolsó. Vannak már, akik rájöttek arra, hogy a jégkockatartó annyi minden másra is jó lehet.
Kávé jegesen
Az italoknál maradva a forróság idején hűsítőre vágyunk, akár még a kávé terén is. Ha kedveled a jeges kávét, akkor ezt otthon is könnyedén megvalósíthatod. A szokásos ódon főzz le egy adag kávét, amelyet ezúttal nem a csészékbe öntöd ki, hanem a jégkockatartóba. Amint a kávé megfagyott, már fogyasztható is. Egy nagyobb pohárba ízlés szerinti darabot dobj, majd öntsd fel tejjel, ízesítsd kedved szerint.
Citromosan
A cukros üdítőitalok nem a legegészségesebbek arról nem beszélve, hogy a szomjunkat sem oldják. Ha a víz is unalmas, akkor gondoskodj arról, hogy a frissen csavart citrom leve a jégkorkatartóba csorogjon. Fagyasztás után elegendő egy pohár vízbe dobni és kész is a hűsítő limonádé, amely még C-vitaminban is gazdag.
Gyümölcsös hűsítő
Az apróra darabolt, vagy apróbb szemű gyümölcsök kis vízzel dúsítva belekerülhetnek a jégkockatartóba. Akárcsak a citromos verzió, úgy ez is egészséges frissítő lehet. Akár magában is lehet fogyasztani, de a natúr joghurthoz keverve is kiváló.
Ételízesítő
A puha vajhoz adagolt különböző zöldfűszerek lefagyasztása után bármikor elő tudjuk venni és az ételek készítésekor csak hozzá kell adagolni azokat. Nemcsak gyors, de hatékony megoldás lehet.
Saját készítésű ajándék
Sokkal nagyobb értéke van minden olyan ajándéknak, amely elkészítésére időt fordítunk. A jégkockatartó arra is jó lehet, hogy kicsike szappanokat gyártsunk. Egy nem használt szappant olvassz fel vízgőz felett. Adagolhatsz hozzá illóolajat, színezéket és ezután töltsd fel a jégkockatartót. Amint megszilárdult és megszáradt, saját magad csomagolhatod, díszítheted. A különböző formájú jégkockatartók pedig még különlegesebb szappanokat adhatnak.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!