Mindenki hallhatta a híreket, hogy milyen változások állnak be az országban ezen a héten. Az iskolák nem várják a diákokat, hiszen kényszerű otthonról végzett tanítás és tanulás vár most pedagógusra, diákra, de még a szülőkre is. Nemcsak az oktatási intézmények zárnak be, hanem nagyon sok munkahelyen is óvintézkedéseket vezetnek be. Olyan új helyzetet kell átvészelni és lehetőséghez mérten a legjobban megoldania családoknak, az egész országnak, amely ezelőtt sosem volt még tapasztalható.
Határozatlan ideig a gyerekek nem látogathatják az iskolákat, de még az óvodák és bölcsődék is csak azokat a gyerekeket várják, akik végképp nem tudják megoldani a kicsik családon belüli elhelyezését. Településenként ez változó lehet, hiszen egyes helyeken ugyanúgy az ovik és bölcsik bezárását rendelték el, mint ahogy azt tették az iskolák esetében is.
Hogyan lehet majd otthonról tanulni? Még senki nem tudja. Ilyet még nem élt meg egy pedagógus sem, ez merőben új helyzet.
A médiából mindenki értesülhetett a kialakult járványhelyzetről, ezért már hetekkel korábban megkezdték az emberek a világvége állapotra felkészülni úgy, hogy bespájzoltak tartós élelmiszereket, fertőtlenítőszereket, és mindet, ami a „túléléshez” szükséges lehet. A boltok üressége most már azokat is félelemmel tölthet el, akik eddig egyáltalán nem vették komolyan a járvány komolyságát.
Senki nem tudja, hogy az iskolabezárás mennyi időre szól. Két hét vagy akár a tanév végéig is így lesz? Nem tudni, de számoljunk minimum két héttel. A gyerekek a hír hallatán csupán annyit hallhattak meg, hogy nem kell iskolába járniuk valameddig. A szülők és a pedagógusok pedig azt, hogy ez vajon milyen teendőket mér rájuk és hogyan fogják kivitelezni az otthoni tanítást és tanulást?
Annyit már biztosan tudunk, hogy ha iskolába nem is kell járni a gyerekeknek, ez mégsem azt jelenti, hogy innentől kezdve már láblógatás lesz. Nem is szünet. A munkának mennie kell ezek után is, csak egészen máshogy, mint eddig. A nagyobb gyerekekre most nagyobb felelősség is hárul, mert egyedül kell elsajátítaniuk a tananyagot és az otthonlét idejét annak megfelelően kell beosztani. Kisebb diákok esetében ennek betartása leginkább a szülőkre hárul.
Egy olyan új helyzetet él meg ország és világ, amelyet még sosem. Új terepen járunk, de már annyi mindent átvészelt kicsiny országunk, ezt is meg kell oldanunk.
Nagy a felelősségünk abban, hogy az előírt óvintézkedéseket betartsuk, legyünk körültekintőek, figyeljünk a körülöttünk élőkre!
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!