Jump to content

Vége az unalmas szendvicseknek

2018. 09. 03. 19:00

Nemcsak az iskolakezdéskor jelent gondot, hogy mit adjunk a gyerekeknek reggelire, hogy az tápláló, és egészséges is legyen, hanem mindenkor. Hiszen azt szeretnénk, hogy gyermekünk minden szükséges tápanyagot, vitamint, ásványi anyagot megkapjanak, ami a szervezet egészségéhez szükséges.

Ahogy megkezdődik az iskola, még nagyobb jelentősége lesz annak, hogy a gyerkőc egészséges reggelit vegyen magához, vagy, hogy azt az iskolában el tudja fogyasztani. A zsebpénz nem megoldás, főleg nem kisebb gyerekek esetében. Sokan szembesülhetnek azzal, hogy az étkezésben megváltozott a gyerkőc. Lehet, hogy mindig is a rossz evők közé tartozott, vagy annak ellenére, hogy a változatos étrend biztosítva volt a számára, mégis csak az egyoldalú táplálkozást részesíti előnyben. Ez a szülők rémálma, hiszen nem azért állunk a konyhában, és készítjük el az ételt, hogy aztán alig egyenek belőle. A legnagyobb örömöt az okozza, ha az étel elfogy. Amikor szembe találjuk magunkat azzal, hogy a gyerek válogatós, a zöldségek javát nem akarja megenni, és még a gyümölcsökből is alig akar valamit fogyasztani, akkor kétségbe esünk. A kenyér, felvágott, sajt kombináció nemcsak unalmassá válhat, de az egyhangú táplálkozás veszélyes lehet a gyermek fejlődése szempontjából is. Próbálkozni kell különféle megoldásokkal. Olykor már a tálalással is elérhető a változatosabb étrend. Egy jópofa, arcot formázó szendvics kellemesen elindíthatja a napot, és ha az egészséges zöldségeket is tartalmaz, sokat tettünk gyermekünk egészségéért.

A zöldségkrémek olyan megoldást adhatnak, amelyek nem mutatják egyértelműen a gyerekek számára, hogy miből is készülnek, viszont az ízük kiváló, így a reggeli szendvics nemcsak finom, de egészséges is lehet.

Az első zöldség, amiből finom kenyérre kenhető krémet készíthetünk, az a karfiol. A menzák gyakori alapanyaga, de ha nem rakottasként vagy levesként kínáljuk a gyerekek számára, talán könnyebben is fog csúszni. A karfiolkrém mellett szól az is, hogy nemcsak könnyen beszerezhető, de olcsó is. A kisebb fej, rózsáira szétbontott karfiolt sós vízben puhára főzzük, lecsöpögtetés után villával apróra törjük. Ha krémesebb állagra gondolsz, akkor dolgozz botmixerrel. Egy gerezd foghagymát törj bele, sóval, borssal fűszerezd és picike mennyiségű olívaolajjal dolgozd el. Adj hozzá ízlés szerinti majonézt. A sóval óvatosan kell bánni, mert a majonézben is van, ám a majonéz adja meg a kenhető állagot. Akár mártogatósként is kiváló lehet. A zöldség is jobban fogyhat a gyerekek számára.

A sütőtök édeskés íze talán több gyerkőchöz közel áll, és az őszi finomságból akár kenyérre kenhető krémet is készíthetünk. A megmosott sütőtököt vágd fel, kapard ki a magját és tedd be a sütőbe sülni. Annyira kell csak megsütni, hogy az állaga kenhetővé váljon. Ha kihűlt, akkor botmixer segítségével pépesíteni lehet, és még kiválóbb az emésztőrendszernek, ha a sütőtök pépbe magokat is szórsz. Lehet az lenmag, chia mag, vegyes aprómag is. Olívaolajjal, tejszínnel ízesítve kiváló állagú és ízű krémet kaphatsz, amely egészséges és természetes is.

A tojás laktató alapanyag, de a szendvicsre nemcsak felszelve kerülhet, hanem készíthetünk abból krémet. A 4-5 keményre főtt tojás sárgáját és fehérjét válaszd szét. A sárgáját nyomd szét villával és adj hozzá egy tömlő sajtot, egy evőkanál mustárt, újhagymát, sót és borsot, keverd össze. A fehérjét vagy reszeld le, vagy pedig vágd apróra és keverd a sárgájához.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: en.wikipedia.org/wiki/List_of_garlic_dishes, pxhere.com/en/photo/725796, maxpixel.net/Egg-Toast-Breakfast-Bread-Radishes-Avocado-1821778)