Jump to content

Veszélyek a kertben

2018. 05. 14. 19:00

Vártuk, hogy a jó idő beköszöntsön. Akinek kertje van, azt is tudja, hogy milyen munka vár rá odakint. Ha igényes és szép kertet szeretnénk, az bizony csak munka árán valósulhat meg, de megvannak annak a maga veszélyei.

Hogy vártuk már ezt az időszakot, azaz hogy végre kibújhassunk a házból. Akinek kertje is van, annak a friss levegőn tartózkodás duplán megadatik. Hogy ápolt és élvezhető kertünk legyen, energiát és időt kell abba belefektetni. Azon túl, hogy a szabadban lehetünk, már a mozgásra is lehetőségünk van. A kerti munka olykor nehéz, de sokan örömünket leljük abban, ha meggyönyörködtetnek a szépen virágzó növényeink, a gyümölcsfák lédús termése kerülhet az asztalra és a kertből szedett zöldségekből tudjuk az ebédet elkészíteni. Ezért azonban sokat kell tenni is. 

Sérülések a kertben
Minden tevékenység magában hordozhat némi veszélyt, így a kerti munka sem mentes attól. Lehet, hogy még egyszer sem történt komolyabb bajunk, de az biztos, hogy szúrt már meg tövis, csípett meg csalán, méhecske, megszúrt egy kerti szerszám, kihasította a bőrünket, megvágtuk magunkat. A legtöbb sérülés a bőrünket éri, hiszen az érintkezik legelőször bármilyen eszközzel. A bőr legfelső rétegében azonban olyan sok idegvégződés van, amely a fájdalmat érzékeli, így nem csoda, ha azonnal megérezzük, ha valami megszúrt, meghorzsolt. Márpedig kerti munka végzésekor ez viszonylag általános lehet. A növények levele megsértheti a vékony bőrfelszínt, mint ahogy a kerti szerszámok is kikezdhetik a bőrünket. Emiatt sem elhanyagolható a védőkesztyű használata. Nemcsak megvédi a kezünket, de sokkal könnyebb is abban dolgozni, mert jobban meg tudjuk ragadni a növényeket, szerszámot is. Ugyanígy a cipő is legyen fedett és a kellő vastagságú a talpa.
Ennek ellenére is megsérülhetünk, szúrt, szakított, vágott, metszett vagy zúzott sérüléseket szenvedhetünk. A legcélszerűbb, ha a friss sebet azonnal bő vízzel lemossuk, valamint a környező területet is, majd steril gézlappal vagy sebtapasszal lefedjük. Amennyiben különösen szennyezett lett a seb, és komolyabbnak tűnik, minthogy egy sebtapasszal leragasszuk, tanácsos orvost felkeresni, aki szakszerűen kitisztítja és ellátja a sebet.
A fűnyírás során is felpattanhatnak olyan éles tárgyak, amelyek megvághatnak bárhol a testünkön. Minél élesebb tárgy okozza a sérülést, annál kisebb roncsolást végez a szövetekben. Az ilyen sebek általában hamarabb is gyógyulnak, vagyis a tompa tárgy által okozott sebek nehezebben gyógyulnak, és még a kórokozók is könnyebben megtelepedhetnek. Ha hajszálerek sérülnek meg, a vérzés mértéke minimális, inkább gyöngyöző, ám ha artéria sérül meg, akkor a vér élénkpiros és szinte spriccel. Azonnal intézkedni kell, nyomókötés szükséges, valamint szakszerű segítség. Ugyanez igaz vénás vérzés során is, amely sötétszínű vér távozását jelenti a szervezetből. Néhány perc alatt súlyos vérveszteséget szenvedhetünk.

Nemcsak vágásokkal és horzsolásokkal kell számolni, ugyanis az izmok megterhelése ugyanúgy jellemző, ha sokat tevékenykedünk a kertben. Az egyik oldalunkat mindig jobban megterheljük ilyenkor és ezzel fájdalmat okozunk magunknak. Időközönként érdemes kart váltani, még ha sutábban is mozgunk így. Érdemes figyelni, hogy a magasságunknak megfelelő szerszámokkal dolgozzunk.

Számolni lehet eséssel (létráról), a láb ficamával járó sérülésekkel is, valamint a mostani időjárás esetében már a napégéssel, napszúrással is számolni lehet, ha nem megfelelően öltözködünk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | growlikegrandad.co.uk, clubphysioplus.com, mnn.com/képek)