Jump to content

Azt hiszed korai? Tévedsz!

2015. 11. 12. 16:00

Távolinak tűnik, de a saját bőrödön tapasztalhatod, hogy egy hét szinte elsuhan velünk, mellettünk úgy, hogy észre sem vesszük. Erre ráérezve, és ezzel számolva, bizony már a kereskedelem is előre jár az időben, de sokakat közülünk is megcsapott a karácsony szele.

Indokolatlanul, – vélik egyesek –, ám a jól megszervezett karácsonyi előkészületek nem őrlik fel az ember idegrendszerét, és a pénztárcáját sem. Meg lehet tervezni, és be lehet osztani a teendőket, így mire valóban a nyakunkon lesz az ünnep, már lábunkat lógatva nézhetjük, hogy más szaladgál, mint pók a falon.

November közepén még csak keveseknek kattog az agyában a karácsonyi készülődés. Ha nem akarsz beleőszülni abba, hogy flottul és nyugisan tudd beszerezni, előkészülni erre az ünnepre, akkor nem árt már most elkezdeni. Nehezen meg? Sosem késő rákapni. Habár az időjárás sem mutatja a tél közeledtét, talán így nehezebb is rávenni magunkat, azonban mégis célszerű.
 

Azt mindenki maga határozza meg, hogy mit jelent számára az, hogy időben kezd felkészülni egy ünnepre. A karácsonyi készülődés egyik és akár hosszabb ideig tartó tevékenysége az, kiderítsük, ki mire vágyik, milyen ajándék lenne számára igazán stílusos. Figyelj oda a gyerekek szavaira. Valószínűleg már most ostromolnak a kívánságaikkal. Te, mint szülő felírhatod magadnak, elkezdhetsz utánanézni, hogy hol beszerezhető, mennyibe kerül és mennyire használná vajon a továbbiakban. A gyerekek számára a karácsony egyenlő a játékokkal. Ha segíteni kívánsz másoknak is a családban ajándékozás terén, akkor a felhalmozódott listából számukra is szolgálhattok ötlettel, így a terhek is megoszlanak. Felnőtt rokonok számára is írhatsz ajándékötleteket. Az egyedi kivitelezésű termékek elkészíttetésére amúgy is több időt kell szánni, éppen ezért jó már most gondolkodni.

Természetesen te is nekikezdhetsz saját készítésű ajándékokat gyártani. Ehhez is azért van több időre szükség, mert az ajándékot nem az előtt fogjuk gyártani, akinek szánjuk. Ahhoz, hogy időben kész legyen mindenkinek a kezed alól kifutó meglepetés, idő és egyedüllét kell. Arra is számolni kell, hogy ha külföldről vagy interneten adsz le rendelést, akkor több időbe kerül, amíg megérkezik a csomag. Hiába belföldi cégtől rendelsz valamit online, ha készlethiány van az adott termékből. Időbe telik, amíg beszerzik, de az is, ha máshol kell keresned ugyanazt. Ráadásul most még lehet, hogy olcsóbban hozzá tudsz jutni egyes darabokhoz, mint főszezonban. Ha pedig még kuponokat, kedvezményeket is elhasználsz a vásárlások során, akkor igazán gazdaságos lehet a karácsony. Ha bizonytalan vagy méretekben, mondjuk egy ruhanemű vásárlásakor, akkor még most ügyesen, cselesen lemérheted, hogy biztosan célba találj.

A lakás karácsonyi öltözetét is elkezdheted megtervezni, beszerezni. Akár magad is készíthetsz dekorációt, amelybe a családot is bevonhatod. Ez a része nem titkos, és még szórakoztató is.

(Kép forrása: huffingtonpost.com)