Aki olyan szerencsés, hogy a nappalijában közelről élvezheti a cserépkályha melegét és utánozhatatlan, békességet sugalló hangulatát, évről-évre szembesül a tűzifa tárolásának édes terhével.
Az előrelátó és mindenre felkészülő tulajdonos nem hagyja az utolsó pillanatra a megfelelő porciók begyűjtését, s annak rendezett, könnyen hozzáférhető kültéri elhelyezését. A tárolást tehetjük a praktikusság mellett látványossá a szépen egymásra kupacolt tűzifával. Erre a nappalin belül is szükséges megfelelő helyet kialakítanunk, hiszen ki a csuda akar naponta kisétálni a kert végébe.
Ötletes otthonteremtőknek nem jelent kihívást a feladat, sőt örömmel lovagolják meg a kínálkozó lehetőséget, nem kisebb szándékkal, minthogy egyúttal őszi hangulatú természetes dekorációs elemként vonják be fészkükbe az alapanyagot.
Nem jár feltétlenül kosz nélkül a különleges, folyton változó dekorációs alkotás. Javasolt alá, a vele érintkező falakra védekezés gyanánt vékony takarófólia vagy parafalapok elhelyezése.
Szépen mutat a sok fa, ha környezete, úgymond natúr hátteret nyújt érvényesülésének. Mi más lehetne az egyszerre letisztult, nyugalmat sugárzó páros, mint a fehér és a fa találkozása, annak is természetes, strukturált, fakérges változatában. Jó ötlet ezzel a megoldással feldobni a lebegő könyvespolc alatti falszakaszt.
Kézenfekvőbb a kandalló vagy a cserépkályha szomszédsága, kéznél a fa.
Nézzük csak, még a modern enteriőr is tökéletes befogadója a tűzifa dekornak.
Szeretjük kihasználni a passzív területeket otthonunk minden szegletén. Naná, hogy a lépcső a tökéletes tároló jó nagy adag tűzifánknak.
Macerás minden héten újratölteni a rendelkezésre álló tűzifatárolónkat, de megéri. Túl azon, hogy praktikus, kinevezhetjük az állandóan változó dekorációs kedvencünknek.
(fotó: camillestyles.com, stylecarrot.com, modfrugal.com, uuldesign.com, mocoloco.com)