Jump to content

90 ezernél is több gyerek született tavaly Magyarországon

2018. 02. 24. 11:10

Több halálozás, nagyobb természetes fogyás jellemezte a tavalyi évet. A KSH előzetes adatai szerint 2017-ben 1,6 százalékkal kevesebb gyermek született, mint 2016-ban, és a halálozások száma is 3,7 százalékkal meghaladta az előző évit, így a természetes fogyás 6110-el több volt, mint egy évvel korábban.

 

Az előzetes adatok szerint 2017-ben a születések száma 1,6 százalékkal elmaradt a 2016. évitől, a halálozásoké pedig – az év eleji jelentős, a tetőző influenzajárvánnyal is összefüggő halálozási növekmény miatt – 3,7 százalékkal meghaladta azt. Ennek következtében a természetes fogyás 6110-el több volt, mint egy évvel korábban.

 

Tavaly 91600 gyermek jött világra, ami 1463-mal, 1,6 százalékkal kevesebb, mint 2016-ban. 2016 szökőév volt, így 2017-ben egy nappal rövidebb a vizsgált időszak. Ennek figyelembevételével az élveszületések szökőnaphatástól megtisztított száma az előző évhez képest kisebb mértékben, 1,3 százalékkal csökkent.

A tavalyi év során 131 700-an haltak meg, 3,7 százalékkal, 4647-tel többen 2016-hoz viszonyítva. A legnagyobb növekedés január–februárban történt, amikor a halálesetek száma átlagosan 25 százalékkal emelkedett. Az év eleji jelentős halálozási többlet hátterében most is a tetőző influenzajárvány állhatott.

A halálozások számának emelkedése, valamint a születések számának csökkenése következtében a természetes fogyás 18 százalékkal nőtt: a 2016. évi 33 990-el szemben 40 100 fő volt.

 

A megkötött házasságok száma tavaly 50 600, ami 2,3 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábban regisztráltnál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának csökkenése valamivel kisebb mértékű volt. Júniusban történt a legnagyobb növekedés a frigyek terén: 7,3 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint 2016 azonos hónapjában.

Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 13,5 halálozás jutott, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,6 ezrelékponttal, 4,1 ezrelékre emelkedett. Ezer élveszületésre a tavalyi esztendőben 3,6 csecsemőhalálozás jutott, ami az eddig mért legalacsonyabb érték.

A tavalyi év végén a nemzetközi vándorlás figyelembevételével a lakosság pontos száma 9 millió 771 ezer fő volt.

 

(Forrás: marmalade.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)