Jump to content

Hogyan vegyük észre, ha bántják gyermekünk?

2017. 06. 11. 15:00

Évente több, mint harminc gyermek veszti életét bántalmazás vagy elhanyagolás következtében. Az alaptörvényben megvannak a jogszabályok, sőt, létezik jelzőrendszer is, viszont, úgy tűnik, nem működik tökéletesen. Hogyan deríthetők fel ezek az esetek, kik nyújthatnak védelmet a gyermekek számára, mit tehet az iskola vagy a szociális védőrendszer?

Az UNICEF statisztikái szerint, a világon körülbelül 120 millió 18 év alatti gyermeket bántalmaznak évente. Magyarországon jelenleg egy darab feltárt esetre huszonöt nem feltárt eset jut. Mivel a gyermekek bántalmazói csaknem 90 százalékban mindig valamely családtaghoz köthetőek, szinte lehetetlennek tűnik, hogy a helyzet változzon. Nem csak a gyermekhalál ellen kell tenni, hanem minden olyan eset ellen is, amelynek következtében a gyermekek valamilyen bűncselekmény áldozataivá válnak – hívta fel a figyelmet Monostoriné M. Ildikó, az ORFK Bűnűgyi Főigazgatóságának rendőrezredese.

Évente 9-10 ezres nagyságrendű azon gyermekek száma, akiket valamilyen bántalmazás vagy bűncselekmény ér hazánkban, ez a szám azonban csak a rendőrség által feltárt eseteket tartalmazza, valójában sokkal többről kell beszélni.

Nem szabad csendben maradni

A legtöbb gyermek családon belül és az iskolában szerzi meg ezeket a keserű tapasztalatokat. A rendőrség arra próbálja a gyermekeket felkészíteni különféle iskolai programokon keresztül, ha ilyen fajta eset történik velük, akár családon belül, iskolában vagy bárhol máshol, mindenképp jelezzenek a szülőnek, pedagógusnak, vagy az iskolában jelenlévő rendőrnek. Nem szabad csendben maradni, mert azzal az elkövetőket biztatjuk arra, bátran folytathatják a bántalmazást mindenféle következmények nélkül – hangsúlyozta a rendőrezredes.

Mély nyomokat hagyhat a bántalmazás egy gyerek lelkében

Egy gyermekbántalmazás olyan mély nyomokat hagyhat egy gyermek lelki világában, amely egész életében végigkísérheti. Nagyon nehéz feldolgozni és nagyon sok idő kell ahhoz, hogy egy gyermek megszólaljon és beszéljen problémájáról. Sokan később sem tudják elmesélni, hogy mi történt velük, hanem valamilyen más formát, például a rajzolást válasszák kifejezésmódul – magyarázta Csák Annamária, gyermekpszichológus. Sokszor nem csak a félelem miatt nem beszélnek róla, előfordulhat, hogy úgy érzik, ők is hibásak, talán nekik is másképp kellett volna cselekedni az ügyben.

A család egy különleges és intim terület

A család egy különleges és intim terület, de sokan teljesen elveszíthetik összes gátlásukat, amelynek hátterében valamilyen betegség, de akár tudatmódosító szerek is állhatnak: alkohol, gyógyszer vagy akár drogok is. Nagyon sok múlik egy család belső dinamikáján. Már a várandóság alatt nagyon fontos beszélgetni arról, hogyan váljunk jó szülőkké. Fontos a folyamatos szakemberekkel való kommunikálás és a tanácsadások a témában.

Segíteni kell a családoknak

A házi orvosokkal egyetemben a védőnők azok, akik folyamatában látják egy család életét. Ha azt észlelik, hogy családi diszfunkció áll fenn, ők azok, akik meg tudják tenni az első jelzést. A védőnői szolgálat feladata a családok segítése, a szülők tanácsokkal való ellátása, hogy minél jobban eleget tudjanak tenni szülői feladatuknak. Ha úgy látják, hogy a gyermeket valamilyen hátrányosság vagy elhanyagolás éri, azt azonnal jelenteniük kell egy gyermekjóléti szolgálat felé. A fizikai bántalmazásnak vannak nyomai és ez által könnyebben észrevehetőek, nagyon nehéz észrevenni a lelki és érzelmi bántalmazás problémáját. Nagyon fontos lenne elutasítani a szülők gyermekekkel szembeni leminősítő kijelentéseiket és a pozitív szülői attitűdöt, gondolkodást és nevelési módszereket kellene szorgalmazni. Javítani kell a konfliktuskezeléseken, hogy egy ilyen vita ne fizikai bántalmazással végződjön.

Ne fordítsuk el a fejünket

Napjainkban már a média is egyre inkább foglalkozik a témával, kezdünk nyitottabbá válni, a rendőrség is erőteljesebben lép fel a családi erőszak ellen, de a rendőrséghez leggyakrabban már csak akkor fordulnak, mikor megtörtént bántalmazásról beszélünk – mondta el a rendőrezredes. Hangsúlyozta, nagyon fontos a megelőzés, azonban ez nemcsak az ők munkáján múlik, hanem a társadalom hozzáállásától is függ. Sok esetben az emberek elfordítják a fejüket, és nem akarnak tudomást szerezni arról, ha például az utcán egy szülő bántalmaz egy gyermeket. Nem szabad becsukott szemmel járni, bármilyen észrevételt ne féljünk jelenteni. A rendőrség ügyeleti száma mindig elérhető, és természetesen a bejelentés anonim marad.

(Forrás: marmalade.hu, hirado.hu l Kép: pixabay.com)