Jump to content

„Játszani is engedd...”

2014. 08. 22. 11:00

A gyerekek a játszás során rengeteget tanulnak, a szakemberek azonban most arra figyelmeztetik a szülőket, hogy nyugodtan hagyják a kicsiket egyedül, önállóan kibontakozni.

Egy nevelésügyi szakember nemrégiben arra hívta fel a szülők figyelmét, hogy nem feltétlenül azzal segítik csemetéik fejlődését, ha a közös játékok során átveszik a vezető-irányító szerepet, vagy esetleg megmondják a gyerekeknek mit hogyan kellene csinálni. Dr David Whitebread szerint hagyni kell a gyerekeket egyedül játszani, mert ez fejleszti leginkább a képességeiket.

Dr Whitebread szerint a mai gyerekeknek egyre kevesebb alkalmuk nyílik az önálló játszásra, főképp mivel jobban be vannak fogva, és sokkal szervezettebben élnek, mint tették azt pár generációval korábban.

Egy felmérés szerint a szülők úgy érzik, mindenképp együtt kell játszaniuk kettesben a gyerekeikkel, hogy eképp is fejlesszék őket. A megkérdezett szülők 62%-a úgy gondolta, hogy a közös játékkal tudják meggyorsítani a gyerekek különféle készségeinek fejlődését, 66%-ukat pedig rendszeresen gyötörte a lelkiismeretfurdalás amiatt, hogy úgy érezték, nem játszanak csemetéikkel eleget.

A pszichológus szerint azonban azzal, hogy nem hagyják a gyerekeket eleget magukban játszani, a legjobb szándékkal ugyan, de ártanak a kicsik fejlődésének.

-Az elmúlt évtizedben nagyon lecsökkent a gyerekek lehetősége arra, hogy egyedül, vagy a kortársaikkal játszhassanak. A mai gyerekek élete sokkal szervezettebb, mint régebben. Természetesen lehet tanácsokat adni a szülőknek azzal kapcsolatban, hogy miként tudnak a gyereküket fejlesztve játszani, foglalkozni velük. Azonban számos kutatás bizonyítja, hogy mennyire fontos, hogy a játék ne legyen mindig struktúrált. –nyilatkozta a szakember.

A már említett felmérésből, mely során 1100 kisgyerekes szülőt faggattak ki, kiderült, hogy az apukák és anyukák 73%-a gondolja úgy, a gyerekét fejlesztenie kell valamilyen szempontból a közös együttlétek során. 80%-uk pedig kötelességének érezte, hogy a csemete idejét folyamatosan kitöltse különféle foglalkozásokkal és tevékenységekkel, hogy a gyerekek folyamatos szórakozása és fejlődése eképp is biztosítva legyen.

A kutatásban résztvevő gyerekek naponta 5,4 órát játszottak, ebből 2,3-at a szüleikkel és 1,9-et önállóan.

Dr Whitebread szerint viszont ennél sokkal többet kellene hagyni a gyerekeket vagy egyedül kibontakozni, vagy a kortársaikkal való közös játékra buzdítani őket.

(Daily Mail, kép: idiva.com)