Jump to content

Szétdolgozták a nyarat a diákok

2014. 08. 24. 13:05

Több mint 30 százalékkal több, 23 ezer 500 fiatal vállalt diákmunkát idén nyáron, mint tavaly, s a legszerencsésebbek havonta 75 ezer forintnál is több munkabért is hazavihettek.

A tavalyinál jóval intenzívebb szünidei tanulói munkavállalást nagyban lehetővé tette, hogy a diákfoglalkoztatást a Nemzeti Foglalkoztatási Alap az elmúlt évinél 200 millió forinttal többel, 1,7 milliárd forinttal támogatta.

Közel 1500-an kaptak állást Pest megyében – derül ki az MTI körképéből –, ahol a többség egy hónapra szegődött el, többnyire az önkormányzatokhoz, elsősorban ügyviteli, adminisztrátori, illetve hivatalsegédi munkakörbe. Tolna megyében jellemzően mezőgazdasági munkákra, illetve gyártósori összeszerelésre, árufeltöltésre kerestek vakációzó fiatalokat. Vas megyében sokan próbálták ki magukat az idényjellegű mezőgazdasági kétkezi feladatokban is.

Növekszik azon diákok száma, akik keresetükkel a családi háztartásba kívánnak besegíteni, vagy iskoláztatásuk költségeihez iparkodnak hozzájárulni. A Hajdú-Bihar megyei Hajdúböszörmény fürdőjében, a turinform irodában, a városi múzeumban, az óvodában, illetve az idősek otthonában dolgozók egy hónapra eső munkabére 76 125 forint volt. A diákok Tolna megyében általában 600-650 forintos bruttó órabérben részesültek. Ennél jóval többet lehetett keresni a július végén Dádpusztán megtartott goa-fesztivál vendéglátó egységeiben, itt azonban – az egyik kisegítő mosogató szerint – csak ismeretség útján lehetett munkához jutni. Vas megyében a havi átlagkereset 50-60 ezer forint körül alakult, de a többség csupán 2-3 hétre keresett munkát.

Az igazi nyári „álommunka” alighanem annak a 11 éves kisiskolás fiúnak jutott, akit egy marketing akció során választottak ki és a sárvári gyógy- és élményfürdőben néhány napig csúszdaőrként rendezte a csobbanni készülő vendégek sorait. Ő ugyan nem kapott fizetést, de szüleivel együtt egy négycsillagos hotelben lakhatott.

(Fotó: angliainfo.co.uk)