Jump to content

Színezőfüzetek felnőtteknek

2014. 10. 23. 11:16

Gyerekkorunkban talán mindannyian szerettük a szép, nagy színezőfüzeteket, amelybe akár órákra el lehetett temetkezni egy doboz ceruza társaságában. Aztán ahogy telt-múlt az idő, úgy éreztük, hogy már kiöregedtünk a színezés mulatságából, amit bizony igen rosszul tettünk!

A színezés ugyanis nem igényel különösebb kézügyességet, cserébe viszont remek módja annak, hogy megszabaduljunk a felgyülemlett feszültségtől, miközben még a finommotorikus készségeinket és a kreativitásunkat is fejlesztjük.

A színezés a maga csendes, nyugodt mozdulatsoraival olyan hatékonyan segít levezetni a nap során felgyülemlett feszültséget, hogy az utóbbi időben egyre több kiadó dobott piacra felnőtteknek szóló színezőfüzeteket. A színes trend pedig ezzel hódító útjára is indult Európában és Észak-Amerikában.

A színezés, mint stresszlevezető egyébként Carl G. Jüng pszichológustól származik, aki még a 20. század hajnalán az indiai eredetű mandala rajzolásban látta meg a relaxáció e kreatív formáját.

Mindkét agyféltekének aktiválódnak részei a színezések alatt, hiszen a munkafolyamat során a logikus gondolkodás kiegészül a kreativitással, miközben a finommotorikus készségeinket is fejleszti, állítja Gloria Martínez Ayala pszichológus. Ezért is tud nagyon jó stresszlevezetőként is funkcionálni, hiszen amíg színezünk, nem a problémáinkon kattogunk egyfolytában. Az élmény hatására ráadásul gondolatban visszautazunk a gyerekkorunkba, amikor még sokkal kevesebb feszültség vett minket körbe.

Nincs is tehát már más teendőnk, mint feltenni valamilyen könnyed muzsikát háttérzenének, kihegyezni a színesceruzákat, és kezdődhet a wellness relaxálás!

(Huffington Post, kép: Mental Floss)